Az Egyesült Államok egy amerikai magáncégen, a Philipp Brothersen (Phibro) keresztül játszotta ki a saját maga által meghirdetett embargót: az iráni túszdráma után Magyarországon keresztül szállították a perzsa olajat a tengerentúlra. Magyarország akár jól is járhatott volna azzal, hogy közvetített az ellenséges országok cégei között, de nem így volt, hiszen olcsóbban adta tovább a fekete aranyat, mint amennyiért megvásárolta.
Hetek óta az üzlet megkötésének körülményeiről olvashatnak ebben a sorozatban, de a legfontosabb kérdés talán mégiscsak az, hogy kinek az érdeke volt mindez idehaza? Kik hozták tető alá ezt a mérhetetlen veszteséget okozó üzletet?
Uzsora
A megfigyelési és a nyomozati iratoknak csak egy elenyésző része maradt ránk, így nehéz pontosan rekonstruálni az eseményeket, de 1985-ből olvashatunk egy rendkívül izgalmas jelentést:
Moshe Sambar volt izraeli bankkormányzó segítséget kért Bentzur Zéew zsidó származású osztrák állampolgártól annak érdekében, hogy az USA ötödik legnagyobb bankcsoportosulása – a Philipp Brothers – hitelnyújtási tárgyalásokat kezdeményezhessen kompetens magyar személyiségekkel. Lehetséges tárgyaló partnerként Fekete János vagy Marjai József elvtársakat nevezte meg. A müncheni zsidó nagytőke, az osztrákhoz hasonlóan, szeretne bekapcsolódni a magyarországi fejlesztésekbe, elsősorban tőkével.
A Phibro tehát hitelnyújtási tárgyalásokat kezdeményezett Magyarországgal, miközben a cégcsoport olajvállalata korrupciós hálózatán keresztül gátlástalanul fosztogatta az országot. Hitelt akartak nyújtani ahhoz, hogy Magyarország képes legyen finanszírozni saját kirablását, miközben a kölcsön után még kamatot is fizethettünk ugyanazon rabló másik zsebébe. Ügyesen ki volt ez találva! (Emlékeznek még a gazdasági bérgyilkosokra, akikről néhány héttel ezelőtt olvashattak? Az Egyesült Államok nagyhatalmi státuszának megerősítésekor előszeretettel nyúlt az eladósítás módszeréhez.)
Belső ellentétek
Fekete János hívta a fent említett pénzembereket Magyarországra. A Phibro vezetői és Moshe Sanbar – kecskeméti származású izraeli bankigazgató – 1985. október 20-án Budapestre érkeztek, hogy a Magyar Nemzeti Bankban kölcsönökről és közös vállalatok alapításáról tárgyaljanak. A pénzügyi szakemberek látogatásának megszervezője, a külföldi partnerek magyarországi kapcsolatainak kialakítója Bentzur Zéew volt. Bentzur Zéew 1948-ban hagyta el Magyarországot, ahol Blaustein Vilmos néven született. Tizenkét évig Izraelben élt, majd Bécsben telepedett le, és itt kapcsolódott be az emigrációban élő magyar zsidók közéleti tevékenységébe. Hamarosan az egyik alapítója és meghatározó személyisége lett a bécsi Zsidó Közéleti Bizottságnak, amely azt az elsődleges célt tűzte maga elé, hogy a magyarországi zsidó emlékeket, szellemi hagyatékokat felkutassa és megőrizze.
A Közéleti Bizottságot a Magyar Zsidók Világszövetségének (MZSVSZ) bécsi tagozatán belül szervezték meg, de az Amerikában működő anyaszervezettel állandó konfliktusban voltak. Az MZSVSZ az ötvenes években jött létre azzal a céllal, hogy segítse a magyar ajkú zsidóság Izraelbe való kivándorlását, valamint adományokat gyűjtött a Palesztina területén létrejött fiatal ország számára. Miután a bevándorlás Izraelbe Magyarországról szinte teljesen leállt, a szervezet működése formálissá vált, így – legalábbis Bentzur szerint – féltékenyen nézték a Közéleti Bizottság aktivitását. A másik fél azonban azzal magyarázta az ellentéteket – amiért nem is voltak hajlandóak fogadni 1983 májusában a Közéleti Bizottság képviselőit New Yorkban –, hogy a kulturális célokra összegyűjtött támogatásokból a bécsi csoport hétmillió dollárt „eladminisztrált”.
Budapest, 1980. március 25. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bizottságának első titkára, későbbi miniszterelnök, az MSZMP későbbi elsőtitkára, felszólal az MSZMP XII. kongresszusán. MTI Fotó: Németh Ferenc
Grósz és Izrael
Bentzur Zéew az Izraelben megjelenő magyar nyelvű lap, az Új Kelet főszerkesztőjével, Rappaport Ottóval közösen szervezte a deportálások 40. évfordulójára tervezett megemlékezést, amiért többször beutaztak Magyarországra. Rappaport tiltó névjegyzéken volt, ugyanis az újságjában megjelentetett egy éles hangvételű, a Magyar Népköztársaságot rossz színben feltüntető cikket, amiért az országba való beutazását megtiltották. Bentzur közbenjárásával azonban mégis kapott egy egyszeri beutazást engedélyező vízumot, hogy Budapesten is megkezdhessék az évfordulós megemlékezések szervezését. A határon való átlépése után a kémelhárítás automatikusan figyelés alá vonta Rappaportot, hiszen a tiltó névjegyzékből a vízum kiadása ellenére sem törölték, és az állambiztonságnak kötelessége volt az ellenségként nyilvántartott személyek megfigyelése. A figyelést végző operatív tisztek legnagyobb meglepetésére a beutazó Rappaport és a vele érkező Bentzur egyik első útja az MSZMP KB székházába vezetett, ahol Grósz Károly személyesen fogadta őket. (A kémelhárítás részéről többek között Bálint László foglalkozott Rappaportékkal, könyvében meg is említi az esetet.) Ezek után nem is lepődhetünk meg azon, hogy hamarosan a tiltó névjegyzékből is törölték az izraeli újságírót.
A Közéleti Bizottság vezetői azt hangoztatják, ha az illetékes magyar szervek kielégítik kívánságaikat, akkor a magyar államnak abból komoly kereskedelmi, gazdasági haszna lesz
– olvashatjuk a korabeli nagyköveti jelentésben.
Befektetők a szocializmusban
Az állambiztonság információi szerint feltételezhető volt, hogy a Közéleti Bizottság tevékenysége mögött az izraeli hírszerzés állt, amely azért támogatta őket, hogy Izrael elérje, hivatalosan is felvegye a két ország a diplomáciai kapcsolatokat. Amíg ez a feltételezés csak a hírszerzés okfejtése volt, addig a gazdasági kapcsolatok kiépítésének szándéka kézzelfogható. Bentzur már a hetvenes évek végén igyekezett vállalkozást indítani Budapesten, egy kóser étterem megnyitásán gondolkodott, amelyben Salusinszky István, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöke és a külkeres érdekkör központi alakja is segítette, sőt, a magyar bankár még a New York-i főrabbi támogatását is megnyerte az ügynek, aki ígéretet adott, hogy hárommillió dollárral támogatja a vendéglő létrehozását.
Bentzur a nyolcvanas évek elejétől tárgyalásokat folytatott több magyar vállalattal arról is, hogy egy kóser húsfeldolgozó üzemet létesítsenek Magyarországon, ahonnan konzervkészítményekkel láthatnák el a világ zsidóságát, a Terimpex vállalattól pedig 36 ezer tonna kóser marhahús leszállítását kérte, amelyet hajlandó lett volna emelt árakon is átvenni. Ez az üzlet annak ellenére sem jött össze, hogy Páles Gyula, az MNB elnökhelyettese ígéretet tett arra, a bank vezetése „morális alapon” támogatni fogja a tárgyalásokat. Bentzur másik üzleti ajánlata egy utazási iroda létrehozása volt, amelyen keresztül izraeli állampolgárok csoportos magyarországi látogatásait akarták megszervezni. Ez a vállalkozás 1983-ban létre is jött OTP Penta Tours néven. A Budapesten működő vegyesvállalat tulajdonosa 60%-ban az OTP, 40%-ban pedig Bentzur osztrák utazási irodája, a Penta Tours Reisen Wien volt. A céget ötmillió forint törzstőkével alapították, és meglehetősen sikeres vállalkozássá nőtte ki magát: 1985-ben 1,4 millió, 1986-ban kétmillió amerikai dollár forgalmat bonyolított.
Régi cég a Winter Bank
Érdekérvényesítés
A Közéleti Bizottság tagjai között egy „régi ismerős” is feltűnik: a bécsi Winter Bank tulajdonosa, Simon Moskovics. A Winter Bank fontos szerepet játszott a hidegháború idején a Kelet–Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok finanszírozásában – ebben a sorozatban is olvashattak már korábban arról, milyen összefonódások voltak Moskovics és a hazai külkeres elit között. Az állambiztonság feljegyzéseiből kiderül, hogy „magyar kereskedők, üzletkötők a bécsi Winter Bankba helyezik el a pénzüket”, az intézmény az ő „illegális bankbetéteiket kezeli”. A bank közvetlen kapcsolatban volt Feketével is, a kémelhárítás szerint
Moskovics feltűnően jó kapcsolatban áll az MNB volt első elnökhelyettesével, Fekete Jánossal, Nyugaton lévő pénzét (vagy annak egy részét) Moskovics kezeli
– állították ezt 1988-ban. Feketét szoros kapcsolatok fűzték a Közéleti Bizottság egészéhez, az állambiztonság megállapítása szerint bécsi látogatásai alkalmával a bankár gyakran vendégeskedett Bentzur lakásán, valamint a Közéleti Bizottság 1985 őszén felállított öttagú magyarországi intéző bizottságának Fekete felesége is a tagja lett.
Ki is volt Simon Moskovics?
Az Ungváron született pénzember 1949-ben emigrált Budapestről Bécsbe, és tíz évvel később már be is társult a XIX. század végén alapított magánbankba. A keleti blokkban lévő kiterjedt kapcsolatrendszerére alapozva a Winter Bank tulajdonosaként ráállt a szocialista országokkal való együttműködésre, a szatellitállamok nemzeti bankjaival folyamatosan kapcsolatban állt. Arra is felfigyelt a hazai kémelhárítás, hogy a nyolcvanas évek derekára már nemcsak a gazdasági térhódítás szerepelt céljai között, hanem kapcsolatrendszerével együtt készültek a szovjet blokk összeomlása utáni időkre is.
A Winter Bankon keresztül olyan ellenzéki fiatalokat akartak támogatni – az ő szóhasználatukkal élve: „megbízható zsidó fiúk” után kutattak –, akik összekötik őket belső ellenzéki csoportokkal. Mivel a megbízhatósági kritériumokat láthatóan származási adottságokhoz kötötték, ebből arra is következtetni lehet, hogy mely belső ellenzéki vonalakat kívánták támogatni. Mostanra már sok elemzés született arról, hogy miképpen igyekeztek nyugati gazdasági–politikai érdekkörök támogatásokkal befolyásolni a rendszerváltás felé haladó folyamatokat, és láthatóan csatlakozott ezekhez a kísérletekhez a Közéleti Bizottság tevékenysége is.
Mi tehát a konklúzió mindebből? A hazai külkereskedelmi lobbi tagjai (elsősorban Fekete János és Salusinszky István) mellett egyes emigráns csoportok is segítették a Phibro hazai térnyerését, és – mint számos más esetben is olvashattak már erről ebben a sorozatban – a gazdasági visszaélésekhez politikai befolyásszerzés is társult a Nyugat részéről.
Vezető kép: Budapest, 1984. április 30. Fekete János, a hatvanéves Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese. MTI Fotó: Szebellédy Géza
Facebook
Twitter
YouTube
RSS