Pesti Srácok

Bősz Anett a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozott

Bősz Anett a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozott

Bősz Anett a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott, így változott a párt hozzászólási idejének időtartama is – derült ki a parlament hétfői ülésén. A témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: sokféle eszmei irányzat megfér a DK-ban. Vadai Ágnes pedig már arról beszélt, hogy 2022-ben ők kormányalakító erőként lesznek jelen. Bősz Anett mindehhez azt is hozzátette: a NER lebontása megkezdődött.

Mint ismert: a liberális Bősz Anettet december elején választotta a Liberálisok új elnökévé a párt a küldöttgyűlésén. A politikus első sajtótájékoztatóján azt mondta: „új időszámítás kezdődik a Magyar Liberális Párt életében. Országos építkezésbe kezdünk, megnyitjuk a párt kapuit a szabadságszerető emberek előtt. Erős és stabil ellenzéki politikát fogunk folytatni az Orbán-kormánnyal szemben, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy 2022-ben közös erővel leválthassuk a Fideszt, ehhez pedig új szövetségi politikára is szükség lesz.” A párt frissen megválasztott elnöke elmondta: a céljuk az, hogy újra erős képviselete legyen a liberális értékeknek Magyarországon. Az Azonnali.hu-nak adott interjújában már ekkor utalt arra, hogy a DK közelebb áll hozzá, mint a Momentum. Lezsák Sándor, az Országgyűlés hétfői ülését levezető elnöke a napirend előtti felszólalásokat követően azt közölte: Bősz Anett a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozott. A parlamentben e témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: sokféle eszmei irányzat megfér a DK-ban. Vadai Ágnes hozzátette: 2022-ben ők kormányalakító erőként lesznek jelen. Bősz Anett arról beszélt, hogy „sok cselekmény vezetett a döntésig”. Szavai szerint a NER lebontása megkezdődött.

– fogalmazott Bősz Anett, aki azt is elmondta, hogy a kormány szét akarja verni az ellenzéki egységet, de ez nem fog sikerülni.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.