Pesti Srácok

Bravúr bronzérmet nyert Kovács Sarolta öttusában

Bravúr bronzérmet nyert Kovács Sarolta öttusában

Két magyar versenyző állt rajthoz női öttusában, és a harmadik számot jelentő lovaglásig mindketten bizakodhattak akár egy érmes eredményben. A lovaglás azonban nemcsak Gulyás Michelle versenyét vitte el, hanem még jó pár versenyzőét. Kovács Sarolta viszont utána is versenyben maradt, olyannyira, hogy végül harmadik helyen ért célba egy fordulatos kombinált zárószámban.

A tegnapi vívásban Kovács Sarolta és Gulyás Michelle egyaránt közepesen teljesített, és holtversenyben a 6–11. helyről várták a mai folytatást. A bónuszvívásban nem módosult érdemben az állás, majd az úszásban Gulyás a második, Kovács pedig a negyedik legjobb időt érte el, így igencsak biztató helyzetből fordulhattak rá a lovaglásra. Nem tudni, a lovaglásra milyen vágóhídról hozták a lovakat a japán szervezők, az viszont tény, hogy az állatok komoly vérengzést rendeztek a helyezések tekintetében. Egyikük elintézte az élen álló német Schleu érmét, de hatan nem tudták befejezni a lovas körüket, és mindössze a két litván versenyző tudott verőhiba nélkül végigmenni. Kovács Sarolta szerencsére rendes lovat fogott ki, és egyetlen verőhibával, azaz mindössze 7 pont veszteséggel abszolválta a feladatot, Gulyás Michelle lova viszont az egyik akadálynál alaposan megmakacsolta magát, így ott rengeteg büntetőpontot és időveszteséget szenvedett el versenyzőnk: 57 büntetőponttal tudta le a lovaglást.

A kombinált versenynek (futás és lövészet) Kovács Sarolta az élen állótól 11, a másodiktól 1 másodperccel lemaradva, a harmadik helyről indult neki. A futás most nem volt az erőssége, hiszen a közelmúltban lábműtétje, majd a műtét után mélyvénás trombózisa volt. Ebben a versenyszámban a 11. legjobb tudott lenni, Gulyás viszont a 7. legjobb, ami utóbbinak arra volt elég, hogy a 12. helyre zárkózzon fel élete első olimpiáján, 20 évesen. Kovács Sarolta futás közben kiválóan lőtt, így az előle indult oroszt és koreait is megelőzte az első körben, ám mögötte is felbukkantak félelmetesen nyomuló versenyzők. A brit Kate French megállíthatatlan volt futásban, és a lövést is elég jól hozta, így utcahossznyi előnnyel nyerte meg az aranyérmet.

A vívás után még mindkét versenyzőnk bizakodott. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
PestiSracok facebook image

Kovács Sarolta mögött Alice Sotero bukkant fel fenyegetően, de amennyivel gyorsabban futott az olasz, olyan gyatrán lőtt, így a mi lányunk újra és újra megcsinálta vele szemben az előnyt. Óriásit hajrázott azonban a világcsúcstartó litván Asadauskaite, aki három szám után a mezőny végén szerénykedett, és a tökéletes lovaglással is csak a középmezőnybe zárkózott fel. Lövésben valamivel gyengébb volt Kovács Saroltánál, de hihetetlen iramban futott, és végül két másodperccel megelőzte a mi versenyzőnket az ezüstharcban. Kovács viszont maga mögött tudta tartani az olaszt, így megszerezte a magyar küldöttség negyedik bronzérmét.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.