Kiskapukat használva akarja kijátszani a gyermekvédelmi törvényt és rákényszeríteni hazánkra az LMBTQ-lobbit Brüsszel. Egy törvénytervezet szerint valamennyi tagországban kötelezővé tennék annak elismerését, ha valaki szülői jogosultságot szerzett egy tagállamban. Ezzel pedig a magyar jogszabályokat megkerülve erőltetnék rá hazánkra az akaratukat.
Bár a végső döntést az Európai Tanács hozza meg, ráadásul még hátravan az Európai Parlament erről szóló szavazása is, utóbbi szervezet jogi bizottsága már kimondaná: ha valaki szülői jogosultságot szerzett egy tagállamban, azt valamennyi országban kötelező lesz elismerni – tudta meg a Mandiner. Mint írják, az erről szóló közlemény idézi az előterjesztőket, akik szerint ma különböző szabályok vonatkozhatnak az eltérő tagállamokból származó szülők alkotta családokra, illetve gyermekeikre. Ez azzal járhat, hogy egy gyermek jogi értelemben akár el is veszítheti egyik vagy mindkét szülőjét, ha átlép egy másik tagállamba. Ezzel pedig bizonyos jogaikat, például az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségét is elveszíthetik, legalábbis a bizottsági indoklás alapján. Ez eddig kissé homályos jogászkodásnak tűnik, ám rögtön megérthetjük az európai parlamenti képviselők szándékát a folytatásból.
Az Európai Unióban a jelenlegi jogi környezet különösen is érinti a szivárványcsaládokat, sajnálatos módon ugyanis nem minden uniós ország ismeri el az LGBTIQ+ családok szülő-gyerek kapcsolatát. Ez egy elfogadhatatlan status quo. Ezzel a szavazással az EP az Európai Bizottság mögé állhat annak érdekében, hogy ha valaki szülőnek számít az egyik tagállamban, akkor az összes tagállamban is szülő legyen
– írja a portugál szocialista képviselő, az előterjesztést jegyző Maria Manuel Leitão Marques. Ebből az következik, hogy némi csellel az EU azokat a tagállamokat is kötelezné az egynemű párok örökbefogadási jogára, ahol ezt egyébként a helyi törvények tiltják, például Magyarországon. Bár az EP jóváhagyása szinte borítékolható, ismerve többek között a magyar kormány álláspontját a kérdésben, a javaslatot aligha fogadja el az állam- és kormányfőkből álló Tanács. A témában egyébként korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságán egy román homoszexuális pár esete kapcsán bontakozott ki jogvita.
Forrás: Mandiner; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS