Pesti Srácok

Brüsszeli mozgolódások – Felerősödhetnek a szuverenista jobboldali erők a közelgő választáson

Brüsszeli mozgolódások – Felerősödhetnek a szuverenista jobboldali erők a közelgő választáson

2024 közepén európai parlamenti választások lesznek, viszont a kampány már ezen a nyáron elkezdődött. Korrupció, káosz jellemezte az uniós politikát. Több baloldali, magas rangú képviselő keveredett botrányokba, ugyanakkor pont ők voltak azok, akik hevesen támadták Magyarországot.

Nem tűnik úgy, hogy a választások után megváltozna a hangnem Magyarország felé – emelte ki Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense portálunknak adott interjújában.

A szakértő szerint komoly presztízsveszteséget jelentett az uniónak a tavaly decemberben kirobbant Katargate korrupciós botrány, amely során a belga hatóságok nagyszabású akció keretében lerántották a leplet egy bűnszervezetről, amelynek tagjai a gyanú szerint több millió eurót fogadtak el külföldi országoktól, elsősorban Katartól és Marokkótól, hogy azok érdekeit képviseljék az európai törvényhozásban. Az érintett EP-képviselőket ugyanakkor nem rázta meg az ügy, a korrupciós vádak ellenére visszatértek a Parlamentbe. Ilyen többek között Marc Tarabella, aki a Szocialisták és Demokraták csoportjának a tagja, és nemrég Magyarország ellen szavazott az Európai Parlamentben.

A 2024-es EP-választás tétje egyrészről az, hogy kik irányíthatják a jövőben az Európai Unió legfontosabb szerveit, köztük az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet. Előbbi elnökéről, Ursula von der Leyenről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Politicónak adott interjújában úgy foglamazott, hogy nehezen tudják támogatni Von der Leyen újrázását. Ezt erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint pedig Von der Leyennel nagyon rosszul járt Európa.

PestiSracok facebook image

Korábban írtunk róla, hogy rohamos tempóban hagyják ott emberei az EB-elnököt: pár hete Marija Gabriel bolgár innovációs biztos már el is hagyta az EU-t, hogy csatlakozzon a bolgár koalícióhoz. A bizottság alelnökei közül Frans Timmermans, aki előszeretettel támadta hazánkat és nagy harcosa volt a magyarországi jogállamisági eljárásoknak, a holland politikába térne vissza. A dán Margrethe Vestager pedig, aki a testület alelnöke volt, most az Európai Beruházási Bank irányítóbizottságának elnöki posztját célozta meg.

Kalas Vivien szerint Von der Leyen elnökségét megrázta a koronavírus és a kirobbant orosz–ukrán háború, nem tudta azokat megfelelően kezelni, és ezt a tagállamok is így látják. A szakértő kiemelte, hogy Von der Leyen korábbi alelnökei is tisztában vannak azzal, hogy hivatalosan egy évig, gyakorlatban fél évig lesznek hivatalban, érdemi munka nem várható.

– fogalmazott a szakértő, aki úgy látja: Timmermans munkája csalódás volt. Érezte azt is, hogy nem őt bízzák majd meg, hogy újra uniós biztos legyen. Vestager is ugyanígy kihasználja a ciklusváltást, az ő biztosi munkája is messze alulmúlta az elvárásokat.

Az EP-választás másik tétje az is, hogy kinek lehet majd többsége az Európai Parlamentben. Kalas Vivien hangsúlyozta, hogy három pártcsalád lesz a legerősebb, jelen esetben az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetség, valamint a liberális Renew Europe, akik továbbra is együtt fognak működni.

A lehetséges összeurópai pártlistákról is szó volt korábban, amely az egyes tagországoknak juttatott többletmandátumokat és a huszonnyolc, transznacionális listáról bekerülő új képviselőket jelentené. A 15 plusz fővel jelenleg minden tagállam egyetért, ők sima, nemzeti listákról juthatnának be az EP-be. A szakértő szerint a probléma az arányosság kérdése, ugyanis az összeurópai pártlistákról huszonnyolc fő jutna be, és félő, hogy a nagy tagállamok jelöltjei lennének a befutó helyeken, amitől értelemszerűen tartanak a kisebb tagállamok.

A jobboldali esélyekről Kalas Vivien kiemelte:

Fotó: MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.