A miniszterelnök egy órára félretette a gumicsizmát és fogadta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest. A politikus először Lázár János közlekedési miniszterrel találkozott, amíg a magyar kormányfő az árvízhelyzet kezelésében vett részt.
Mint ismert, Matteo Salvini, Olaszország korábbi belügyminisztere és az Északi Liga vezetője ismét a bíróság előtt áll, miután a palermói ügyészség „emberrablással és hivatali hatalommal való visszaéléssel” vádolja.
A vádak szerint Salvini 2019-ben megakadályozta az Open Arms spanyol NGO hajójának kikötését, amely 147 migránst szállított. A hajó tizenkilenc napig várakozott Olaszország partjainál, mielőtt a szicíliai hatóságok végül engedélyezték a partraszállást.
A koncepciós eljárásban meghurcolt olasz politikust először Lázár János fogadta Budapesten, a kormányfő ugyanis éppen terepen volt, és az árvízvédelmi intézkedéseket tekintette át. A gátakról egyenesen a fővárosba érkezett, ahol “félre tette a gumicsizmát” egy órára, hogy találkozzon a migráció ellenes harcostársával:
A két vezető politikus több Európát meghatározó politikai kérdésről tanácskozott, de középpontban egyértelműen az illegális bevándorlás megakadályozásának kérdése állt. A találkozót követően Matteo Salvini is megosztott egy bejegyzést közösségi oldalán.
Öröm volt találkozni Orbán Viktor barátommal itt Budapesten, ahol részt vettem az EU közlekedési minisztereinek informális tanácskozásán és kétoldalú találkozókon a magyar, német és albán kollégákkal. Több mint egy órán át folyt az összehasonlítás a két országunk közötti együttműködésről, az Európai Unió egyensúlyáról, a határok védelméről és a nemzetközi kihívásokról
– fogalmazott az olasz miniszterelnök-helyettes.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán;
Facebook
Twitter
YouTube
RSS