Bulgáriában górcső alá veszik az állami cégek rendszerváltást követő privatizációját; Ivan Gesev főügyész szerdán bízta meg a vizsgálatok lefolytatásával a bolgár belbiztonsági hivatalt (DANS).
A bolgár államvagyont 40 milliárd dollárra (12 ezer milliárd forint) becsülték az 1989-es rendszerváltáskor. A feltételezett sötét üzelmek és az állami vagyon magánkézbe történő átadásának részben átláthatatlan folyamata miatt Bulgáriában a privatizáció a köznyelvben hamar a korrupció és a pénzügyi visszaélések szinonimája lett.
Az állami privatizációs hivatal közlése szerint 2018 novemberéig összesen 18,7 milliárd leva (3 ezer milliárd forint) folyt be az államkasszához
– közölte a 24 Csasza című bolgár lap internetes kiadása. 2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került. Az új tulajdonosok még több, mint egymilliárd levával (173 milliárd forint) tartoznak az államkincstárnak. A privatizációs megállapodásokból 174-et külföldi – a többi között belga, német, görög, osztrák, orosz, illetve spanyol – befektetőkkel bonyolított le a bolgár állam. A konzervatív kormánypártok, az ellenzéki szocialisták és a török kisebbségi párt (DPS) is üdvözölték a privatizáció felülvizsgálatát.
Újra és újra felmerül a kérdés, hogy barbár módon kirabolták-e a bolgár államot
– jelentette ki Kraszimir Velcsev, a kormányzó konzervatív Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt frakcióvezető-helyettese.
A december óta hivatalban lévő Gesev mostani kezdeményezését korrupt vámosok és egy illegális szerencsejáték szervezésével gyanúsított bandafőnök ellen végrehajtott razziák előzték meg. A Transparency International szerint az EU 28 tagállama közül (még Nagy-Britanniát is beleértve) Bulgáriában burjánzik leginkább a korrupció, de eddig egyetlen magas beosztású bolgár tisztségviselő ellen sem emeltek vádat ilyen bűncselekmény miatt. Ivan Gesev kinevezését az ügyvédek legfelsőbb tanácsa és emberi jogi szervezetek is bírálták. A jogász kinevezése ellen többen tüntettek az elmúlt hónapokban Szófiában, bírálói szerint ugyanis Gesev a bolgár oligarchia kiszolgálója.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS