Pesti Srácok

Bűnös zászló és borosüvegek – Gyűlöletbűnözőnek kiáltották ki a rendőrök a DAC egyik szurkolói csoportját

Bűnös zászló és borosüvegek – Gyűlöletbűnözőnek kiáltották ki a rendőrök a DAC egyik szurkolói csoportját

Még mindig nem tudni pontosan, miért tartottak óriási razziát szlovák kommandósok a dunaszerdahelyi DAC futballklub szurkolóinál. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) mintegy 150 tagja lepte el a csallóközi várost, tizenhét házat és tizennégy egyéb ingatlant, továbbá autókat kutattak át, szélsőségességgel összefüggő bűncselekmények felderítésére hivatkozva. Könnyen lehet, hogy túlzottan zavarta a hatóságokat a múlt pénteki DAC–Sepsi barátságos meccs ünnepélyes magyar koreográfiája, és válaszul erődemonstrációt tartottak.

A rajtaütés a sárga-kék klub egyik nemhivatalos szurkolói csoportját, a minden meccsen a B-középben helyet foglaló Felvidéki Harcosok csoportot érintette. Egyelőre csak a rendőrség által közreadott, „bizonyítékokat” ábrázoló fotókból lehet következtetni a történtekre; ezeken látható többek között egy lefoglalt molinó a klub címerével és a Felvidéki Harcosok logójával, valamint egy ketrecharc-jelenettel, de semmiféle törvénybe ütköző ábrázolás nincs rajta. A nagyjából két tucat főt számláló, a magyar válogatott meccseire is rendszeresen kijáró szurkolói csoport nem is szokott ilyen jelképeket használni, így feltehetően rendőri erődemonstráció történt. A képek tanúsága alapján pirotechnikai eszközöket is kerestek a „szélsőségességgel összefüggő bűncselekmények” bizonyítékaként.

Tűzszerészekre volt szükség a rettentően veszélyes füstbombák lefoglalásához (fotó: facebook.com/Polícia SR)

A rendőrségi bejegyzés azt írja, hogy az alapvető emberi szabadságjogok megsértésére és nemzetiségi gyűlöletkeltésre irányuló ideológiát propagáló Felvidéki Harcosok tizenöt tagját gyanúsították meg a csoport megalapítása, támogatása, illetve népszerűsítése miatt. A rendőrség szerint a csoport tagjai náci szimbolikát használtak nyilvánosan, különösen a sporteseményeken, valamint a közösségi médiában, nemzeti, etnikai és faji gyűlöletet szítottak a zsidók, a sötét bőrű emberek, a szlovákok és a románok ellen, továbbá nemzetiszocialista ideológiát terjesztettek, éltették például Adolf Hitlert. A lefoglalt „bizonyítékok” rendőrség által közreadott fényképei viszont egyelőre nem nagyon támasztják alá ezt az állítást, viszont a gyanúsítottakat négytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

PestiSracok facebook image
Egy zászló a klub színeivel és címerével, valamint a szurkolói csoport logójával és egy ketrecharc-jelenettel. Éppen csak a náci szimbolika felejtődött le az állítólagos „bizonyítékről”. (fotó: facebook.com/Polícia SR)

Egész más lehet a valódi ok

A rendőrségi akció gyökere minden bizonnyal a múlt pénteki DAC–OSK Sepsiszentgyörgy barátságos meccsben keresendő, amelyet a DAC ifiképzőjének, a Mol Futball Akadémiának a megnyitója (az Orbán Viktor részvételével tartott megnyitóról ITT és ITT található videó) alkalmából játszottak. Már a meccs elején monumentális piros-fehér-zöld füstkoreográfiával indítottak a hazai szurkolók. A fergeteges hangulatú meccs utolsó tíz percére a vendégszurkolók átmentek a B-közép szektorba elvegyülni a hazai ultrákkal, majd együtt szurkoltak a lehető legbarátibb hangulatban. A jelenet mottója az egész meccsen olvasható volt a hazaiak által kifeszített molinón:

A vendégek végül 2:3-ra legyőzték a kulcsembereit nélkülöző, tartalékosan felállt DAC-ot, de ez a tét nélküli barátságos meccs kevésbé az eredményről szólt, inkább arról, ami a meccs végén következett. Az összekeveredett hazai és vendégszurkolók sárga-kék és piros-fehér zászlókat lengetve, közösen ünnepelték mindkét csapatot. Úgy nézett ki a jelenet, mintha mindkét gárda hazai pályán lenne, és nyilvánvalóan ezt is akarták üzenni. A magyar összeborulás ilyen erőteljes és ekkora nyilvánosságot kapó kifejezése pedig a jelek szerint nem mindenkinek nyerte el a feltétlen tetszését.

Visszatér a múlt?

Korábban rendszerszintű volt, hogy még hazai pályán is a DAC ellen fújtak a bírók – egyes vélemények szerint ez most sincs másként –, a Szlovák Labdarúgó Szövetség folyamatosan pénzbüntetésekkel és zárt kapus meccsekkel sújtotta a klubot mindenféle mondvacsinált okokkal, miközben a Slovan és a Nagyszombat valóban szélsőséges molinókat kifeszítő szurkolói miatt nem büntetett. A DAC elleni szlovák összefogás tetőpontja volt a 2008. november 1-jei szurkolóverés, ahol éppen a vendég Slovan ultrái dobáltak be petárdákat a pályára, ami után az elvileg a rendre vigyázó kommandósok agyba-főbe verték a hazai szurkolókat.

A magyar-szlovák viszony enyhülése a DAC helyzetét is javította, majd másfél évvel ezelőtt jött a meglepő, de kellemes változás, amikor a megszokott balhéjukba belekezdő Slovan-szurkolókat küldték ki a dunaszerdahelyi stadionból, és számukra negyedóra után véget ért a meccs. Ezért is váratlan, hogy a szlovák rendőrség – éppen tíz évvel a botrányos szurkolóverése után – megint beavatkozik, mondvacsinált, átlátszóan gyenge, de a felvidéki magyarok számára ismerősen csengő indokokra hivatkozva vegzálja a szurkolókat.

Így ütötték ok nélkül a szlovák kommandósok éppen tíz éve a DAC magyar szurkolóit (fotó: felvidek.ma)

A DAC is közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, amelyben csodálkozását fejezte ki, amiért a rendőrség a klub címerét is ábrázoló, azonban semmilyen jogszabályt nem sértő, lefoglalt molinót tett közzé.

– közölték, hozzátéve, hogy a DAC teljes mértékben támogatja az UEFA és a FIFA alapelveit a futball erőszak- és gyűlöletmentes sportágként való bemutatására.

A lenyűgöző fogás

A szlovák rendőrség a Facebookon tette közzé a razziáról készült fényképeket, majd a bejegyzés alatt, hozzászólásban további fotókat jelentetett meg, bizonyítandó, micsoda rettentően szélsőséges és veszélyes bűncselekményt akadályoztak meg. Az egyik közreadott kép egy pólót ábrázol „Hungarian Legends” és „Tisztelet a hősöknek 1939–1945” feliratokkal, ami nyilvánvalóan nem több, mint második világháborús magyar katonák előtti tisztelgés bármiféle ideológiai felhang nélkül. A másik képen Hitler és Mussolini fényképével felmatricázott borosüvegek látszanak, amelyekre szinte minden hozzászóló jelezte, hogy sokfelé kaphatóak.

Tiltott náci jelképek a szlovák rendőrség szerint (fotó: facebook.com/Polícia SR)

– tette fel a kérdést egyikük a rendőröknek. Apró adalék, de a szlovák rendőrség állampolgárokkal szembeni hangnemét igencsak jellemzi, amikor a hivatalos Facebook-oldalukon az egyik hozzászólóval vitázva simán odakenték az illetőnek, hogy „ne hazudjon”.

A szlovák rendőrségnek tehát a saját maga által szivárogtatott információk szerint sikerült megakadályoznia egy rettenetes, szélsőséges bűncselekményt, amelyet szurkolói zászlóval, füstbombával, mintás pólóval és borral akartak elkövetni a minden hájjal megkent futballszurkolók. Érdekes, hogy ilyen rendőrségi razziák nem történnek a meccseken is fasiszta jelképeket meg Auschwitzra utalgató molinókat kifeszítő Slovan- és Nagyszombat-ultrákkal.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.