Pesti Srácok

Büntetné a hálapénz elfogadását a Magyar Orvosi Kamara

Büntetné a hálapénz elfogadását a Magyar Orvosi Kamara

Legyen bűncselekmény a hálapénz elfogadása, és ezt a büntető törvénykönyv szankcionálja – ezt javasolja a Magyar Orvosi Kamara a kormánynak.

Új bértáblát javasol a Magyar Orvosi Kamara (MOK) új vezetése. A november vége óta a második Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi államtitkára, Kincses Gyula által vezetett grémium szerint egy szakorvos-jelöltnek 680 000, míg egy húszéves gyakorlattal rendelkező szakorvosnak 1 650 000 forintos bruttó alapbért kellene kapnia, míg egy, a pályája vége felé járó orvos keresetének már meg kellene haladnia a kétmillió forintot. Ezzel szerintük nemcsak a fiatal orvosok külföldre vándorlása lenne megakadályozható, de a hálapénz is megszüntethetővé válna. Sőt, a paraszolvenciát büntetőjogi kategóriává tennék. Úgy vélik, a beteg és az orvos elemi érdeke, hogy a hálapénzt minél hamarabb a kormányzat is korrupciónak tekintse és kriminalizálja azt.

– írja javaslatának indoklásában a Magyar Orvosi Kamara. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a javaslatra úgy reagált, támogatja, hogy a hálapénz elfogadásának tilalma szerepeljen a MOK etikai kódexében, amelynek ellenőrzése kifejezetten kamarai feladat.

– tették hozzá.

A hálapénz elleni fellépés nem új keletű, a fiatal orvosokat tömörítő Magyar Rezidens Szövetség még 2013-ban indította útjára a hálapénzellenes kampányt Hálát a betegtől, pénzt az államtól jelszóval. Dénes Tamás, a szervezet akkori elnöke, aki azóta már két szakvizsgás sebész orvos, emlékeztetett: a szövetség anno két alapos közvélemény-kutatást is indított, hogy pontosan lássák, mi motiválja az orvosokat a paraszolvencia elfogadásában, illetve miért tartják ezt szükségesnek a betegek. A felmérések szerint az orvosok döntően keresetkiegészítésként tekintenek a hálapénzre, és 96 százalékuk olyan egészségügyi rendszerben szeretne dolgozni, ahol egyáltalán nincs paraszolvencia. Egy, a hálapénzzel kapcsolatos korábbi kutatás szerint egyébként minden második ember ad pénzt az orvosnak, de korántsem hálából; sokkal inkább azért, hogy valamilyen előnyhöz jusson, vagy mert kényszerítve érzi magát erre. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az egészségügy a szürkegazdasággal leginkább fertőzött területek egyike. A kamara ezért azt javasolja, hogy béremelés után a hálapénz elfogadása legyen bűncselekmény, kerüljön be a büntető törvénykönyvbe.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.