magyar orvosi kamara
Lemondott a Magyar Orvosi Kamara alelnöke
Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke lemondott posztjáról, miután nyilvánosságra került, hogy a szervezet június 3-i közgyűlésének jogszerűsége vitathatóvá vált - írja az Index.hu. Önreflexióval magyarázta lemondását Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A Népszava szerint azt követően jelentette be döntését, hogy nyilvánosságra került egy kormányzati webportálon, hogy botrányba fulladt a szervezet közgyűlése. Egy szervezet életében vannak jobb és rosszabb periódusok. Mi most érkeztünk el oda, hogy az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni, kompromisszumos megoldássá formálni. Úgy gondoltam, azzal segíthetem a tovább lépést, ha lemondok tisztségemről – magyarázta a lap megkeresésére Lénárd Rita. Az utolsó tagdíjakért kuncsorog a MOK
A kormány tavaly decemberben megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát, miután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) arról győzködte az orvosokat, hogy szegüljenek ellen az új egészségügyi reformnak és ne írják alá az új szerződéseiket. Bár akkor azt állították, hogy saját belső felmérésük szerint 8000 orvosból 4500-an hajlandóak letétbe helyezni felmondásukat, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunkaszerződéseikről állították ugyanezt, most úgy tűnik, mégsem áll olyan jól a MOK szénája. Erre utal ugyanis, hogy fizetési emlékeztetőt küldtek azoknak az orvosoknak, akik a törvényes határidőn belül nem nyilatkoztak arról, hogy maradnak-e kamarai tagok vagy sem. Aki pedig ezt elmulasztotta, annak a kamarai tagsága megszűnik, viszont az elmúlt három hónap tagdíját be kell fizetniük, amiről egy levélben tájékoztatták az orvosokat. Ha ezt nem teszik meg, tovább nőnek a költségek.