Pesti Srácok

Vajon lesz-e pancserpuccs április elsején?

null

Ez a gondolat akkor ötlött fel bennem, amikor összefutottam a Magyar(?) Orvosi Kamara azon plakátjával, amely a liberális ellenzék szokásos alaposságával évi 60 000 halálért teszi felelőssé a kormányt, holmi “elmaradt reformok” okán. Ha valaki emlékszik, hogy mit sivalkodtak a libsik, amikor a kormányzat elgondolkozott a kötelező szűrések bevezetésén, az rögtön összerakhatja a kontextust.

Teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Orvosi Kamara vezetőségének logikája alapján csak a kormány hibájából nem élünk örökké. A kampány tobbeterdemel.hu nevű oldalán sok esetben sajnos egy momentumos országgyűlési képviselő szellemi színvonalán fogalmazza meg, hogy mit akar, természetesen annak a mellőzésével, hogy miként is akarja azt a sok jót megcselekedni. Az anyagba történő random beletekintés során szinte azonnal belefutottam abba a nyilván teljesen racionális, minden egyéb szempontot nélkülöző felvetésbe, hogy a Kamara kevesli a jelenlegi orvosi béreket. Idézet a műből:

“Legyen minden jó”, akár ezt is beírhatták volna minden bekezdés helyett és tartalmilag nem nagyon adták volna alább. Ha egy szakmai szervezet politizál, akkor már legalább a látszatra adhatna. De akkor kellett volna keríteni egy-két hatodéves orvostanhallgatót, akik tudnak fogalmazni és képesek egy konkrétumokat is tartalmazó kampányprezentáció összehozására. És meg is kellett volna fizetni őket, de annak a pénznek nyilván van jobb helye a Kamara költségvetésének valamilyen realistább rovatában.

PestiSracok facebook image

Nem akarok ezen tovább vergődni, de a háziorvosi ellátásról szóló részben olyan szakmai felvetések fogalmazódnak meg, amelyek minimum húsz éve a porondon vannak (például praxisközösségek, egyébként egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 2024-ben havi 3,5 millió forint felett volt) és bármely kormányzat megcsinálta volna azokat szívesen, ha a szakmai konszenzus lett volna a megvalósítás konkrétumairól és az nem tartalmaz politikailag és pénzügyileg lehetetlen elvárásokat. Nagyon könnyű olyasmit követelni, amiről tudod, hogy a másik félnek nem áll majd módjában teljesíteni. Honnan is ismerős ez a módszer?

Sajnos a Kamara projektje nem is ér többet, mert már látványra is egy összehangolt politikai kampány egy hergelésre szánt eleme. Hasonlóan a bírói kar bizonyos elemei által szervezett “bírótüntetéshez”. Ha egy kis szerencséje van az életben az embernek, az egészségüggyel sokkal többet találkozik, mint a Független Magyar Bírósággal. Nem, nem tévedés, aki járt már bíróságon az tudja, hogy mire gondolok. Sajnos a bírói kar esetében is ugyanazzal a szociológiai problémával szembesülünk, mint az orvostársadalom esetében. A vezető réteg esetében az önreflexió teljes hiányával. A szakmai diszfunkciók feletti nagyvonalú elsiklás, a társadalmi visszajelzések iránti teljes közömbösség, és persze a függetlenség összetévesztése a magyar társadalom igényeinek és értékrendjének teljes kizárásával az igazságszolgáltatásból. Csak az elmúlt húsz évben a magyar igazságszolgáltatás elképesztő, vérlázító és sok esetben teljesen téves ítéletek százait vágta a magyar emberek arcába. Erről nem sok mondanivalója volt, az önkorrekciónak nyomát sem leltük, de ennek a kasztnak a hangadói is a politizálásba menekülnek és valahogy éppen most.

Azon sem lepődünk meg, hogy egyes egyetemeken az egyetemisták is mozgolódnak. Nem merültem el a MOME balhéjában, de ha igaz az, hogy a hallgatóknak állítólag az egyetemi szenátus jogköreivel van baja, akkor engedjenek meg nekem egy hangos röhögést. Én az ő korukban éppen a rendszerváltás nevű fiaskóban voltam benne, de közvetlenül utána egyetemistaként eszembe sem jutott azon mélázni két szigorlat között, hogy mit is csinál a kari tanács vagy a szenátus. Mondjuk akkor még voltak szigorlatok és szerintem, aki nem szigorlatozott, az mind puhány. Hát mondjuk ki is derült, hogy itt is a kommunisták vannak a háttérben.

Ha jól van az ember Facebookja beállítva, akkor mindig pontosan érzékelheti mikor reménykednek a haladók valamiben, mert akkor hirtelen tömegesen tol az ember arcába, nyilván teljesen véletlenül, kormányellenes, nagyon durván agresszív, lázító tartalmakat. Nyilván minden forradalmat érdemes a tavaszi fáradságra rátervezni, ha jól emlékszem szegény Pici Petinek már tavaly is voltak ilyen reményei, csak még más megközelítésben, de akkor sem a kellemes tavaszi szellő lehelete simogatta az arcát, hanem a támogatóié.

A hergelések összehangolása azt vetíti előre, hogy a térségünk trendjének megfelelően megint megpróbálják destabilizálni Magyarországot. Nem a kormányzatot, hanem az országot. Ezt mindenki pontosan tudja, aki nem dől be ezeknek a gazembereknek és nem tudja az, aki igen, vagy sajnos tudja, de nem érdekli semmiféle országnak okozott kár, csak pusztuljon az Orbán. Nehéz elhinni, de azért sok olyan ember van, aki azt hiszi, hogy Pici Peti képes lenne akárcsak Gyurcsányék szintjén működésben tartani az országot.

Április elseje azért adekvát dátum, mert a képességeik alapján simán meghirdetnek arra a napra valamit, olyan felütéssel, hogy még a támogatóik se legyenek biztosak benne, hogy ez most éppen nem vicc. Mondjuk ezeknél mindig komoly intellektuális kihívás eldönteni, hogy csak szimplán hazudnak, vagy az érintettek tényleg dühöngő őrültek.

Ha megnézzük, hogy mennyi pénzt tettek bele a magyar ellenzék (pártok, média, NGO-k) finanszírozásába az elmúlt sok évben, akkor elámulhatunk. Úgy tűnik, hogy napi húsz millió (napi!) forintnál többet, akár sokkal többet költöttek csak az amerikaiak egy része (Soros, USAID) erre. És ebben az EU és egyéb “baráti” kormányok nincsenek is benne, akik szintén hasonló, vagy még nagyobb összegeket küldtek, küldenek a helyi ügynökeiknek. És ez sem a teljes összeg, mert ebben nincs benne a cégeken keresztül történő befolyásolás, ami nem számszerűsíthető könnyen.

Nagyon meg akarták-akarják dönteni az Orbán-kormányt.

A hatalmas és folyamatos, és a legutóbbi időkig amerikai részről is biztos pénzekből létrehozott projekt azonban nem felelt meg a magyar emberek által támasztott minőségi követelményeknek. Szél Bernadett, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter nem bizonyult sikeres befektetésnek, sőt, ha mindentől függetlenül nézzük, ezek a jelöltek olyanok, mintha nem is akarták volna igazán megbuktatni a kormányt. Csalóka dolog ez, egyszerűen csak arról van szó, hogy az amerikai demokrata pártban mostanában divatos woke irányelvek alapján válogatták őket, kiköpött Kamala Harris mindegyik.

Magyar Péter soproni attrakciója Hadházy Ákos legszebb napjait idézte tegnap. És az nem egy magas szint. Magyar Péter MZP pillanata jól láthatóan elmúlt, egy közvélemény-kutatásnak álcázott álom már nem elég ahhoz, hogy ezreket vigyen utcára, főleg nem esős, szeles időben. A legfontosabb pedig az, hogy az összes amerikai ügynök azon retteg, hogy a két állam közötti jó kapcsolatok jegyében a Trump adminisztráció kiadja azoknak a nálunk állomásozó amerikai ügynököknek a nevét, akik csak gyakorlati LMBTQ tevékenységet végeznek és azt kiegészítendő csak az Orbán-kormány rémtetteiről adtak le jelentéseket az elmúlt 16 évben. Azért lehet, hogy lesz balhé, de az nagyon más helyzet így, hogy a CIA nem támogatja őket. És ami nagyon fontos még, hogy ettől az amerikai nemzetbiztonság nem romlani fog, hanem inkább jelentősen javulni.

Vezető kép: 2024.10.23 -- Magyar Péter október 23-i tüntetése a Bem tértől a Széna térig. fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.