magyar bírói egyesület
Tűzfalcsoport: teljesen hiteltelen az aktivista bírók tiltakozása az Orbán-beszéd ellen
Visszautasította a kormányfő ünnepi beszédében elhangzottakat a kudarcba fulladt bírótüntetés főszervezője, a Magyar Bírói Egyesület (Mabie). A szervezet szerint „a szónok felelőssége különleges, különösen, ha az a miniszterelnök”, a március 15-i beszéd kapcsán pedig a bírák reprezentatív érdekképviseleti szerveként, “valamennyi bíró nevében visszautasítják” a beszédben elhangzottakat. A Túzfalcsoport nevű oknyomozó oldal ugyanakkor rávilágított: teljesen hiteltelen "a kettős beszédet gyakorló aktivista bírók" tiltakozása az Orbán-beszéd ellen.Vajon lesz-e pancserpuccs április elsején?
Ez a gondolat akkor ötlött fel bennem, amikor összefutottam a Magyar(?) Orvosi Kamara azon plakátjával, amely a liberális ellenzék szokásos alaposságával évi 60 000 halálért teszi felelőssé a kormányt, holmi “elmaradt reformok” okán. Ha valaki emlékszik, hogy mit sivalkodtak a libsik, amikor a kormányzat elgondolkozott a kötelező szűrések bevezetésén, az rögtön összerakhatja a kontextust.Ifj. Lomnici Zoltán: csorbíthatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a bírók tüntetésére
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, hogy akár az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is csorbíthatja, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a Magyar Bírói Egyesület által a bírók számára meghirdetett tüntetésre.Befejeződött a Kúria a kegyelmi ügy miatt indított vizsgálata
A múlt hét folyamán vizsgálatot rendeltek el, és felfüggesztették a Kúriai Döntések című folyóiratot a kegyelmi ügy körüli botrányt kirobbantó határozat megjelenése miatt. Az eljárás hétfőre le is zárult, az illetékesek pedig nem találtak szabálytalanságot a kiadvány körül.Tűzfalcsoport: Így szövi be Soros György az igazságszolgáltatást
A Tűzfalcsoport jubileumi írásában tárgyalta az Országos Bírói Tanács (OBT) nevű, honlapján Andy Vajna emlékét megbecstelenítő, illetve 1956 szellemét bemocskoló írásokat megjelentető, bírókból álló aktivista intézményt. Ezen kívül megvizsgálták, vajon a Kúria elnöke miért nyújthat támogatást a rebellis bíráknak, illetve hogy a Magyar Bírói Egyesület miért süllyedt sokak szemében ellenzéki szócsővé.Ajánljuk még