Pesti Srácok

Befejeződött a Kúria a kegyelmi ügy miatt indított vizsgálata

null

A múlt hét folyamán vizsgálatot rendeltek el, és felfüggesztették a Kúriai Döntések című folyóiratot a kegyelmi ügy körüli botrányt kirobbantó határozat megjelenése miatt. Az eljárás hétfőre le is zárult, az illetékesek pedig nem találtak szabálytalanságot a kiadvány körül.

A Kúria honlapján, egy elnöki tájékoztató kíséretében tették közzé azt a határozatot, amely annak a vizsgálatnak a lezárását jelenti, amelyet azért rendeltek el, hogy kiderüljön, hogyan került bele a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat a Kúria folyóiratába. A közlemény szerint a vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat 2024/1. számában megjelent, 3. sorszám alatti határozat közzététele szabályos volt, és megfelelt a több évtizedes szakmai szerkesztési és közzétételi elveknek. Az Index által idézett tájékoztatóban Varga Zs. András, a Kúria elnöke arról ír, hogy a 444.hu által felvetett kérdések miatt rendelte el a vizsgálatot, és függesztette fel a lap szerkesztését is.

– írta az elnök. A vizsgálatot elrendelésével párhuzamosan a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) levélben fordult a Kúria elnökéhez, amelyben azt a kérésüket fejezték ki, hogy a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztése okáról és céljáról minél előbb tájékoztassa a bírákat és a közvéleményt.

PestiSracok facebook image

– írták a weboldalukon, hozzátéve, hogy a folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik, amely minden bíró számára a jövőbeni döntések tekintetében "dermesztő hatással" bírhat. A MABIE emiatt kérte a Kúria elnökét, hogy a vizsgálat elrendelésének, a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztésének okáról és céljáról minél előbb tájékoztassa a bírákat és a közvéleményt. Ezután érkeztek a testület felé a sajtómegkeresések is, amelyeket a vizsgálat befejeztével azonnal megválaszoltak.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu