Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán: csorbíthatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a bírók tüntetésére

null

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, hogy akár az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is csorbíthatja, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a Magyar Bírói Egyesület által a bírók számára meghirdetett tüntetésre.

A beszélgetés során elhangzott: a demonstrációt az egyesület azzal az indokkal szervezi, hogy veszélyben van az igazságszolgáltatás, a bírói függetlenség, ugyanakkor bírók tüntetésére Magyarországon korábban még nem volt példa. Ifj. Lomnici Zoltán ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett megmozdulás mögött az Igazságügyi Minisztérium, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH), illetve az Országos Bírói Tanács (OBT) bérek emeléséről szóló megállapodása húzódik, mely a bíráknál két év alatt mintegy 48 százalékos béremelést irányoz elő, ez pedig azt eredményezi, hogy Magyarországon a bírók átlagos havi fizetése 2,2 millió forintnál is magasabb lehet, sőt a bírósági titkárok és fogalmazók bére is emelkedik, mintegy 82 százalékkal.

Az alkotmányjogász úgy vélekedett, ezek után a kormány joggal bízott abban, hogy minden érintett fél tartja magát ehhez a megállapodáshoz, amelyből azonban az OBT - mint ifj. Lomnici Zoltán fogalmazott - kihátrált. Az alkotmányjogász tényszerűnek nevezte Tuzson Bence igazságügyi miniszter korábbi kijelentését, mely szerint sem a bírák, sem a kormány, sem a jogalkotó nem támasztott feltételeket a béremeléssel kapcsolatban. Ifj. Lomnici Zoltán felidézte: korábbi, szocialista kormányok idején előfordult olyan eset, hogy a kormányfő egy béremelés alkalmával elvárásokat fogalmazott meg a bírák munkájával, adott esetben ügyek gyorsabb lezárásával kapcsolatban, ilyesmi a mostani megállapodásban nem volt. Sokak szerint joggal áll értetlenül az Igazságügyi Minisztérium a meghirdetett tüntetéssel szemben - fűzte hozzá. Az alkotmányjogász a bírói függetlenséggel összefüggésben azt mondta: annak elvét már több jogszabály és az Alkotmánybíróság is rögzítette, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ezt a béremeléssel összekapcsolni nem szakmai kategória. Hangsúlyozta: tudomása szerint az elmúlt évtizedekben nem volt arra utaló jel, hogy direkt politikai beavatkozás történt volna a bíróságok életébe, ugyanakkor elmondta, hogy az OBH elnöke egy interjúban a megmozdulást jogosnak nevezte, de Senyei György Barna azt nem mondta, hogy a bírói függetlenség bármilyen módon is sérült volna.

Ifj. Lomnici Zoltán emlékeztetett:

PestiSracok facebook image

Az alkotmányjogász ezzel kapcsolatban Bárándy Pétert, a Medgyessy-kormány igazságügyi miniszterét név szerint is említette, megjegyezve, tovább politizálhatja a megmozdulást az, hogy már az Amnesty International is felhívást tett közzé a bírák demonstrációjának támogatására, illetve Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is szóba hozta a témát egy interjújában, megemlítve, hogy korábban édesanyja befolyásos bírósági vezető volt. Ezek a faktorok mind alkalmasak lehetnek arra, hogy egy nemesnek tűnő kezdeményezést pártpolitikai megmozdulássá silányítsanak - hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy ha netán egy ilyen demonstráción provokáció történne és netán a bíróknak kellene eljárniuk egy ezzel kapcsolatos ügyben, a szakértő elmondta, az Alkotmánybíróság gyakorlata egyértelmű: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelthet a bírók pártatlansága tekintetében, ezt intézményesen a bírák kizárására vonatkozó eljárási szabályok biztosítják. Kiemelte: a többi között a Soros György által is támogatott szervezetek demonstráció körüli tevékenysége alkalmas lehet arra, hogy negatív színben tüntesse fel, pártpolitikai színezetűvé tegye ezt a megmozdulást és az állampolgároknál akár kétségbe is vonhatja azon bírók pártatlanságát, akik ezen részt vesznek. Ifj. Lomnici Zoltán ugyanakkor elmondta, ezek e pillanatban csupán tendenciákra alapuló feltételezések, ám felhívta a figyelmet a szervezők felelősségére, hiszen egy ilyen demonstráció adott esetben csorbíthatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat.

Forrás: MTI, Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.