Nem lehet „álcivilek mögé bújni” Molnár Zsolt szerint. A budapesti szocialista elnök Bús Balázst, Óbuda kormánypárti polgármester-jelöltjét támadja, amiért civilek támogatásával is indul az önkormányzati megmérettetésen. A Hír TV stúdiójában Bús Balázs a baloldali vádakra Földi-Kovács Andrea kérdései mentén, a Magyarország élőben című műsor vendégeként válaszolt.
Bús Balázs 2006 óta polgármester; eddig minden választáson a kormánypárt jelöltjeként indult.
Most a negyedik ciklusára készül? Miért “bújik álcivil szervezetek mögé”?
– kérdezte a műsorvezető. Válaszában Óbuda polgármestere kifejtette:
Úgy érzem, Molnár Zsolt kénytelen volt eljönni Óbudára és hitet tennie a jelöltjük mellett, hiszen előtte egy héttel egy belső megbeszélésen – ami nyilvánosságra került – azt mondta, hogy “Óbudán Bús Balázsnak van esélye”. Amikor ez nyilvánosságra került, ő kénytelennek érezte, hogy eljöjjön, hitet tegyen valahogy a jelöltjük mellett és engem valamilyen módon betámadjon
– nyilatkozta Bús Balázs, aki a továbbiakban elmondta, hogy őt a kerületben 20 valódi civil szervezet támogatja, ami a balliberális oldalt „nagyon zavarja”, mert náluk csak pártkatonák indulnak, szemben a kormánypárti jelöltekkel, akik mögött valós civil eredmények és munka van. Bús Balázs azt is elmondta, hogy nem bújik senki mögé; a Fidesz narancssárga pártszíne a kampányában is mérvadó, annál is inkább, mert 1988 óta ennek a pártnak a tagja, sőt, parlamenti képviselője is volt.
Az, hogy Óbudán bővítettük a bázisunkat és civil szervezetekkel együtt indulunk, civil támogatással, az, látom, nagyon zavarja a baloldali jelölteket meg a baloldali tömböt
– mondta. Karácsony Gergely egy héten belül másodszor tartott sajtótájékoztatót Óbudán.
Folyamatosan valótlan állításokat fogalmazott meg. Mikor a Hajógyári-szigethez kijönnek és ’ingatlanmutyiról’ beszélnek, fontos elmondani, hogy a Hajógyári-szigetet 2006-ban Karácsony Gergely elvtársai értékesítették egy izraeli befektetőnek kaszinóépítés céljából, amit 2014-ben az Orbán-kormány vásárolt vissza a magyar állam javára
– nyilatkozta a politikus. Karácsony Gergely óbudai „zöldfolyosós” programjáról a Fidesz-KDNP politikusa azt mondta:
Karácsony Gergely egy olyan meglévő tervet átkeresztel zöldfolyosónak, ami létezik és a főváros meg fogja valósítani a következő években Karácsony Gergő nélkül is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Marjai János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS