Pesti Srácok

Bús Balázs óvatos javaslatokat tett, hogyan is kellene a III. kerületben védekezni a járvány ellen

Bús Balázs óvatos javaslatokat tett, hogyan is kellene a III. kerületben védekezni a járvány ellen

Bús Balázs és a III. kerület önkormányzatának Polgári Frakciója vélhetően megelégelte a kerületi vezetés tétlenségét, és együttműködésük felajánlása mellett 14 pontos akciócsomagot fogalmaztak meg. A javaslatok között olyan alapvető intézkedéseket találni, amelyekben inkább az a meglepő, hogy eddig a szocialista Kiss László polgármester ezek egyikét sem vezette be.

Mint Bús Balázs, a korábbi kerületvezető közleményében hangsúlyozta:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A közleményben a Polgári Frakció többek között azt javasolja, hogy az Önkormányzat döntéseinek biztosítsanak minél szélesebb körű nyilvánosságot, a készülő előterjesztéseket pedig juttassák el véleményezésre a képviselői és a bizottsági tagoknak is. Javasolják továbbá az aktív és nyilvános kommunikáció megteremtését az önkormányzat és az önkormányzat intézményeinek dolgozói között. A közleményben kiemelik: szükség lehet a 2020-ra vonatkozó költségvetés felülvizsgálatára, az adóbevételek mérséklésére, a bevételek átcsoportosítására a szociális ágazatba. Javasolják továbbá az átmeneti segély és a jövedelem-pótló támogatások összegének és a rászorultsági határoknak az emelését is. Véleményük szerint a rászorulók esetében megfontolandó az önkormányzati bérlemények díjainak felülvizsgálata, támogatandó a kisválallkozásokat és a magánszemélyeket. Szükségesnek látják az önkormányzati piacok kereskedőinek is kedvezményeket biztosítani, továbbá a parkolást is ingyenessé tenni. A közleményben kitérnek arra, hogy javasolják azon civil szervezetek többlettámogatását is, amelyek a szociális és egészségügyi ágazatban tevékenykednek, ugyanakkor szükségesnek nevezik büntetéssel sújtani a lezárt játszótereket és fitneszparkokat a továbbiakban is felelőtlenül használókat. Mint a közlemény végén fogalmaznak:

https://www.facebook.com/busofficial/posts/2628824077364069

Forrás: facebook.com; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.