Torzsa Sándor, a Societas és Böröcz László, a Fidelitas elnökei lesznek a ma esti Polbeat vendégei, akikkel...
Az ellenzék nemcsak fizetett trollokat tart szép számmal, hanem a Facebookkal szimbiózisban működő trashportáljaik (pl. a szocik...
“Nincs mit szépíteni, nagyon vártuk már, hogy újra bevarrják. Amióta kijött, újra félelemben éltünk, mert ő és...
Több, mint tíz százalékkal megemelné az idegenforgalmi adó mértékét Egerben az alig egy hónapja hivatalban lévő új...
Orbán Viktornak érdekes profilváltáson kellett átesnie az azonnali kérdések során az Országgyűlésben, hiszen két ízben is nyelvórát...
Úgy tűnik, immár rendszer lesz abból, hogy a Jobbik nem politikai teljesítménytől, hanem kizárólag az országgyűlési ordibálástól...
Még az európai baloldalon is döbbenetet vált ki, amit a magyar ellenzék Brüsszelben művelt a biztosi pozícióval...
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését az ukrán hajóskapitány ügyében, ezzel jogerőssé vált Jurij C....
Karácsony Gergely történelemből is megbukott. Hétvégi Facebook-posztjából kiderül, hogy vagy aljas szándékból, vagy tudatlanságból, de ostobaságokat írt...
Gyalázatos évforduló a mai: tizenhárom esztendeje ezen a napon tüntette ki Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester Budapestért-díjjal...
Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék Czeglédy Csaba és Kész Zoltán keresetét, akik az őket ért állítólagos személyiségi...
A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és...
Baranyi Krisztina alig győzte dicsérni a ferencvárosi balliberális önkormányzati képviselőket, amiért már a testület alakuló ülésén több...
November 21-én adják át először a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István Sajtódíjat a budai Szent...
Hazai pályán is sikerült megcsillogtatnia magyarellenességét egy mindenhez (is) értő ellenzéki politikusnak, most éppen Bősz Anettnek. A...
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárral készített videóinterjút a PestiSrácok.hu. A politikus markáns véleményt...
Az MSZP és a Párbeszéd már eljutott odáig, hogy támogatják a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseit – jelentette ki...
A legpenetránsabb és legelvetemültebb SZDSZ-es időket idézi a Momentum politikai tevékenysége – jelentette ki Semjén Zsolt, hozzátéve,...
Gyurcsány Ferencről 2004 óta bizonyíthatóan tudjuk, hogy a nemzet szó jelentése nem jelent számára többet ócska politikai...
Áll a bál Czeglédy Csaba önkormányzati szerződései miatt, ami szíven ütötte a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikust....
Pénteken délelőtt megkezdődött F. Hassan feltételezett terrorista tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Mint arról már szerdán, az előkészítő...
Kispest egyik cégénél, a Közpark Kft.-nél – amelynek felügyelőbizottsági elnöke egyébként Lackner Csaba – jelenleg 43,5 millió...
Egy nappal a törvényi határidő lejárta előtt, végül csütörtök este megalakult a ferencvárosi képviselő-testület is. Miután pártja,...
A közel háromórás meghallgatást követően vélhetően nem kapja meg a szükséges kétharmados támogatást Várhelyi Olivér az Európai...
Nem lehet elég nagy hálával nyugtázni azt az egész ballib-kisnyilas médián végigsöprő aggodalmat, ami a PestiSrácok.hu kiadójának...
A történelem, ami nem ért véget – Európa harminc évvel a kommunizmus bukása után címmel rendezett nemzetközi...
Kiállt a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése mellett Csepel polgármestere, aki elmondta, hogy a kerülete számára ez jóval...
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként az Egyesült Államok Kongresszusának keddi...
Magyart csak magyarral lehet pótolni – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén, hozzátéve:...
Tulajdonképpen szerencse, hogy a két vendégünk közül csak egy jutott el végül az R56 sörözőbe az M0-ás...
A parlamentben történt példátlan durvaságokkal indokolta az országgyűlési törvény módosítását Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője megengedhetetlennek nevezte...
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vizsgálhatja ki a Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéddel kapcsolatban felvetődött külföldi...
Az SZDSZ és a “baloldal megváltójának”, Karácsony Gergelynek az éltetésével, “migránsokat Magyarországra!” felszólítással és Wass Albert lenácizásával...
Váratlan fordulatot vett F. Hassan, az Iszlám Állam hóhérának tartott férfi ügye. A védelem legújabb előterjesztése szerint...
A magyar bűnüldözés történetének egyik és az elmúlt húsz év legnagyobb mennyiségű – 69,1 kilogramm súlyú –...
A magyar társadalomban általános támogatottsága van egy sikeres nemzetpolitikának, ugyanakkor nagy figyelmet kell szentelni azoknak a kisebbségellenes...
Az egészségügy működtetése minden modern társadalom egyik legkomplexebb és legnehezebb feladata. A társadalom elvárásai egyre nagyobbak, az...
Teljes lehet a káosz a Jobbikban, hiszen Bencsik János, a párt budapesti elnöke kemény és harsány szavakkal...
Hosszan tartó, súlyos betegség után, tragikusan fiatalon elhunyt kollégánk, Barta Zoltán operatőr, aki számos dokumentumfilmünk munkatársa volt....
Az esti Polbeatben két, a térséget ismerő vendégünkkel, Káldos János szociológussal, a Napi Iszlám című oldal alapító-szerkesztőjével...
Pokorni József neve korábban is felbukkant forrásokban, mint nyilas pártszolgálatos, de mivel az ostrom alatt meghalt, nem...
Miért emlékeznek sokan ma is nosztalgiával a Kádár-korszakra? Milyen illúziókra, hazugságokra építették a gulyáskommunizmust? Hogyan kezdtek felébredni,...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc méltatlanul elfeledett történésére, ’56 utolsó csatájára emlékeztek hétvégén Tarjánban, ugyanis itt hatvanhárom...
A Morál fényességes szelleme lengte be ma az Országgyűlés üléstermét, miután az ellenzék a lehető legtöbb kérdésben...
A román jelöltnek gratulált, a román jelöltet éltette és egy román pártban látja az erdélyi magyarok kisebbségi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS