A kormányhivatalok alá sorolt vízügyi- és környezetvédelmi felügyelőségnek nem tűnt fel, hogy egy romániai húsüzem jóvoltából hosszabb ideje nagy mennyiségű állati maradvány, rothadó csirkeaprólék és fekália úszik a Szamos és a Felső-Tisza magyar szakaszán, holott erről az egész média beszámolt, de a napokban a PestiSrácok.hu munkatársának helyi kajak-kenu túravezetők is megerősítették, hogy...
A spanyol iskolákba óvatosan szivárogtatják a gender-ideológiát, miközben megfélemlítik a tiltakozókat – mondta Ignacio Arsuaga. A HazteOir,...
Szegény Botka László belefutott a kezdő politikusok által rendre elkövetett hibába: felkínálta ellenfeleinek, hogy azok ne arra...
Túlzsúfolt, lelakott, rideg és ingerszegény a gödi TOPhÁZ, ahol 220 fogyatékkal élő polgártársunk ellátásáról legalább hússzal kevesebb...
Újabb felhőtlen álomnapot élhettek át az Őrangyalok Ligája kis védencei, ugyanis a Jövő Uniója Alapítvány által létrehozott szövetség...
Feladta az 1997-ben, a saját autójában felrobbantott veszprémi vállalkozó, Molnár Péter ügyében indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó...
A férfiak és a fiúk technológiai függőségben szenvednek, szívesebben élnek a virtuális valóságban – mondta – Philip...
Nem finnyás az utóbbi időben az Átlátszó.hu, ami a vérontáshoz való viszonyt illeti. A portál egyik nevenincs...
Az ember tökéletlen, át kell alakítani, akkor boldog lesz – így összegezte Ludovine de la Rochère azoknak...
A magyar kormány meggyőződése szerint az Európai Bizottság (EB) egyetlen olyan érvet sem hozott fel, amely miatt...
Megszüntette az adócsalás miatt indított nyomozást az ügyészség Gattyán György és társai ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. A...
Bűnszervezetben elkövetett folytatólagos embercsempészés bűntette miatt emeltek vádat a Megasztárban feltűnt énekesnő, Hien édesapja ellen. A PestiSrácok.hu...
Minimum súlyos tévedésnek tűnik, hogy az elvileg New York-i székhelyű CEU (Central European University) oktatási intézményként való...
Több heti időhúzás után kiderült, hogy mégiscsak van illetékes hatóság, amely tárgyalhat a magyar kormánnyal a CEU...
Folyamatosan kerül nyilvánosságra, kik a manchesteri terrortámadás áldozatai. A Sky News friss értesülései szerint ők azok, akiket...
Még a nyári ítélkezési szünet előtt, Július 12-én kezdi tárgyalni Mengyi Roland és hat társa büntetőperét a...
Már úgy hiányzott egy jó kis „mucsaizás”, „vidékizés”, „parasztozás”, „bőgatyásozás” valamelyik balliberális politikustól! Mécs János (Momentum) ámokfutása óta...
Már a hazugságoktól sem riad vissza Vona Gábor pártelnök és a Jobbik érdekében Simicska Lajos oligarcha 180...
Budapesten hamarosan elkezdődik a Családok Budapesti Világtalálkozója, így a CEU feltétlen szükségét érzi annak, hogy egy ellenkonferencia...
Az egri szocialisták pártszervezete darabjaira hullva vergődik, a belső háborúk és puccskísérletek jelentősen megtépázták az egykor szebb napokat...
Az ügyész fegyházbüntetés kiszabását, a védelem a vádlottak felmentését kérte a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet tárgyalásán...
Mi történik, ha összekeverjük Sas József legendás humorát a Szomszédok kádárnosztalgiás igazságérzetét és Tóta W. Árpád legendás...
Bevallotta Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja, hogy a Fekete-Győr András pártjának vezetői tényleg milliós összegeket tehettek...
Ungár Péter, az LMP társelnöke és Stumpf András, a Heti Válasz régi-új publicistája és riportere lesz Huth...
Az egész világot megrázta a hír, hogy ismét terrortámadás történt egy európai nagyvárosban. Sajnálatos módon az ilyen...
Távollétében ítélte öt év börtönre közel félmilliárdos adócsalás és más bűncselekmények miatt a szökésben lévő, emberölés előkészülete...
Tettleg bántalmazta tanítványát, egy 12 éves kisfiút tanára a nemesgulácsi általános iskolában. A pedagógus nem mellesleg, az...
Ahogy egyre több szervezet egyre többször megy ki tüntetni a kormány ellen, és egyre kevesebb embert tudnak...
Mark Zuckerberg a digitális világ Soros Györgyeként szeretne világhatalomra törni. A Facebook vezér a New York Times-ban...
A Simicska-közeli Index.hu, a Soros-közeli 444.hu, valamint a kormánykritikus 24.hu és a hvg.hu átvette az ellenzéki pártok...
Elemzőket, választókat, egyszerű hírfogyasztókat egyaránt váratlanul ért a hír múlt héten, hogy Donald Trump első elnöki útja...
Személyeskedésbe torkolló politikai vita bontakozott ki Szegeden a képviselő-testület jogi bizottságának ülésén, ahol a hatfős baloldali többség...
A politikusok az igazi álomgyilkosok, akik ellopták az emberek jövőjét – hangsúlyozta Vágó Gábor a vasárnapi CEU-párti...
Fél hattól élőben közvetíti a PestiSrácok.hu a Műegyetem rakparton kezdődő tüntetést, amelynek résztvevői egy rövid műsor után...
Az Echo Tv Informátor című műsorában szólta el magát a Szeviép-üggyel kapcsolatban a 10,5 milliárd forintos tartozást...
„Mindennek működnie kell, és az a jó hírem, hogy minden működni is fog” – mondta a Pesti...
Fontosnak nevezte Rogán Antal a Belvárosi Polgári Szalonban tartott pénteki fórumon, hogy a kormány és a Fidesz...
Lényegében helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett másodfokú határozatával a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás...
Nem szűnnek a Földközi-tenger embercsempészei és az ugyanott migránsokat mentő civilek közti összjátékot leleplező olasz ügyész elleni...
Magyarország az elmúlt évtizedekben három esetben kötött kormányzati szintű felsőoktatási megállapodást az Egyesült Államokkal, ezért nyilvánvaló hazugság...
Kinevezték Robert Mueller különleges ügyészt az állítólagos “moszkvai kapcsolatok” feltárására. Ez azt jelenti, hogy Donald Trumpnak tulajdonképpen...
Nem árulja el a Momentum Mozgalom, hogy mely hirdetőcégektől bérli a felületeket a legújabb kampányára. Az Origo...
Tizenhárom éves fegyházbüntetésre ítélte Portik Tamást az Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt...
Simicska Lajos és az RTL Klub kapcsolatáról írt a Figyelő csütörtöki számában. A hetilap oknyomozásából kiderül, hogy...
Becsületsértés miatt bíróság elé kell állnia Szurgyi Barnabás temetkezés vállalkozónak, az MSZP tapolcai küldöttjének. A férfi ugyanis...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS