Pesti Srácok

Balázs Péter kormányfőjelölt "bátor" beismerése: „Rendszereztem, jelentettem... a hazáért dolgoztam” (videóval)

Balázs Péter kormányfőjelölt "bátor" beismerése: „Rendszereztem, jelentettem... a hazáért dolgoztam” (videóval)

Magáért beszél, hogyan hallgatott a komplett magyar média a Balázs Péter-ügy kapcsán. Maga az érintett nem cáfolta - nem is cáfolhatta - az állambiztonsági dokumentumokat, inkább elkente a dolgokat. Ne szépítsük, a sorok mögött olvasva, gyakorlatilag beismerte, hogy a kádári diktatúra katonai szolgálatot segítette. Ahogyan a vele egy gyékényre helyezhető Medgyessy Péter, úgy ő is a hazát védte - a Moszkva csicskásának tekinthető Néphadsereggel összedolgozva.

Érdekes, tanulságos beszélgetést folytatott Balázs Péter miniszterelnök-jelölt Rónai Egonnal az ATV-én. A diplomata, ex-külügyminiszter gyakorlatilag beismerte, hogy a katonai szolgálatnak dolgozott a kádári diktatúra idején, igaz, természetesen elkente az egészet, mert

karakánul, őszintén mégsem mondta ki. Inkább - igazi diplomataként, politikusként - mellébeszélt.

Előhozta a szokásos mantrát, a hazáért dolgozott, senkiről, semmit nem jelentett, satöbbi, satöbbi, satöbbi. A lényeg a következő: világosan látták, hogy a Szovjetuniónak és a hazugságra épült szocializmusnak vége van, ezért már a Nyugathoz törleszkedtek. Miért? A haza érdekében! Vagyis:

PestiSracok facebook image

hogy minden pozíció az övék legyen. Ügyesen csinálták, ahogyan Balázs Péter elbüszkélkedik, Antall József is bizalmi emberként kezelte őt. Nem ez volt az egyetlen hatalmas, az ország sorsára komoly hatással bíró hibája a néhai miniszterelnöknek.

A beszélgetés érdekes része:

Balázs: „Itten valami ügynökbélyeg, kérem szépen, ügynöknek azt nevezzük, aki a kollégáiról információkat gyűjtött és jelentett. Én soha ilyet nem csináltam. Szeretném ezt nagyon világosan leszögezni. Nyugodtan lehet kutatni..

Rónai: Három per kettes volt?

Balázs: Az? .

Rónai: Ugye három per három azok a társadalmi ügynökök, akik jelentenek. Három per kettő a katonai elhárítás..

Balázs: <A kérdésre nem válaszol nyíltan (az ügynökvádat még kikérte magának), hogy például: nem, nem voltam az, hanem:>

.

Abban az időben a mi küldetésünk az volt, hogy normalizáljuk a viszonyt az európai közösséggel, akkor még nem uniónak hívták. És a magyar vezetés pontosan látta, hogy a szovjet gazdaság megroggyant, gyengül, és mi ehhez is szereztünk a magyar vezetésnek adatokat. Például a NATO-nál nagyon jó tanulmányok készültek..

Rónai: És jobban látták messzebbről az, hogy mi a van a Szovjetunióval, mint mi? .

Balázs: Jobban látták. Nagyon jól, amit nálunk eltitkoltak, azt ők pontosabban látták.

Segítettük egymást, munkaértekezletek is voltak. Én ezt jó szívvel vállalom, az ország érdekeit szolgáltuk. Az én küldetésem az volt, hogy az európai közösséghez kerüljön közelebb.

Később:

Rónai: Ők itt azt állítják, hogy együttműködött a katonai elhárítással. Megáll a helyén vagy ez az a mondat, amit kikér magának?

Balázs: Nem, ez nem állja meg a helyét.

annak érdekében, hogy Magyaroszág közelebb kerüljön a nyugati partnerekhez, elsősorban az európai közösséghez, azt akkor is vállaltam, ma is vállaltam. Az részben akkor még titkos volt, rengeteg tárgyalást folytattunk. Ma ennek a nagy része irodalom. Emlékirodalom. Horn Gyula kezdte...

Mi pedig itt fejezzük be.

A beszélgetés:
Forrás: Atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.