Egyértelmű helyzetet teremtett a Kúria végzése a gyöngyöspatai perben, amikor elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, így...
A lengyel államfő bejelentette kedden, hogy nem vesz részt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet január 23-i Holokauszt...
A NATO biztonsági megfontolásokból kivonja az iraki biztonsági erők kiképzését végző személyzetének egy részét Irakból – közölte...
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok –...
Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) mintegy megkettőzi az illegális migrációnak leginkább kitett országokban szolgálatot teljesítő, főként...
A Facebook törölni fogja a digitális trükkökkel és mesterséges intelligencia segítségével hamisított, úgynevezett deepfake videókat, amelyek egyebek...
Vlagyimir Putyin orosz államfő előre be nem jelentett látogatásra Damaszkuszba érkezett kedden, ahol Bassár el-Aszad szíriai elnökkel...
Miniszterelnökké választotta Pedro Sánchezt a spanyol parlament kedden, Madridban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárát, eddigi ügyvezető...
Elhalasztották Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának temetését, mert az iráni...
Az USA, Oroszország, Kína vagy Törökország nem tartják tiszteletben a közel-keleti országok szuverenitását, mivel az I. világháború...
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban – tudta meg az...
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kedden közölte: Washington megtagadta tőle a vízumot, amelyhez azért folyamodott, hogy részt...
Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat – közölte...
Molnár Tibor független jelöltet támogatja a Fidesz a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson – jelentette be...
Az iráni televízió szerint 35 ember meghalt, 48 megsérült kedden az iráni Kermán városában, a meggyilkolt Kászim...
Az osztrákok azt várják, hogy olyan kormányuk legyen, amely nyugodtan és lelkiismeretesen tevékenykedik az országért – mondta...
Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson – erre utalt...
A rendszerváltás utáni egyik legmeghatározóbb MSZP-s politikus, Szölőssi Istvánné is kilépett a pártból – szúrta ki a...
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten,...
Nem ismerte be bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megtartott előkészítő ülésen az a férfi, akit azzal vádol...
Jogerősen hét év két hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bolgár férfit, aki 23 kilogramm...
Tizenhárom “bosszúforgatókönyvet” jelentett be Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára kedden, válaszul Kászim Szulejmáni...
Hamis vád és ezáltal közbotrány okozása miatt elítélte kedden egy ciprusi bíróság azt a 19 éves brit...
Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az...
A választások előtt még az adóemelés elkötelezett ellenfelének mondta magát Sajószentpéter MSZP-s polgármestere, Faragó Péter, azonban újraválasztása...
A közel-keleti légkör felforrósodása okozta az elmúlt napokban Németországban és Franciaországban történt késes merényleteket – mondta Horváth...
Gyurcsány Ferenc teljesen bedarálja az MSZP-t – állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében a XXI. Század...
A kórházi szféra korábban és mostanában is sorozatosan megsérti a gazdálkodásról és a közpénzek kezeléséről szóló előírásokat,...
A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta változatlanul 3,5...
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban – tudta meg az...
A Hír TV politikai vitaműsorának vendégei ezúttal Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője és Kósa András, a...
Miután a kormánypárt kiszemeltje, az októberben leköszönő Cserna Gábor elutasította a felkérést, várhatóan nem indít saját jelöltet...
Vajon biztos, hogy bosszút fognak állni a perzsák? Lehet-e a vége Irán részéről egy all in, azaz...
Magyar iskolák bezáratását, fenntartóik megbüntetését támogatja hosszú évek óta hazánkban a Soros-hálózat. Legutóbb a gyöngyöspatai önkormányzat és...
Az amerikai határvédelmi szervek több tucatnyi amerikai állampolgárságú iránit tartóztattak fel az északnyugati Washington államban a kanadai...
A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a...
A Los Angeles-i ügyészség is vádat emelt Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogul ellen egy nő megerőszakolása és...
Lincoln Chafee személyében volt demokrata párti elnökjelölt indul az amerikai elnökválasztáson, de ezúttal nem a Demokrata, hanem...
Újabb késes támadás történt, ezúttal Németországban. A 37 éves támadó rendőrökre támadt, akik emiatt agyonlőtték. Tegnap egy...
Már Chilében is érezni lehet az ausztráliai erdő- és bozóttüzek füstjét – jelentették be hétfőn szakértők a...
Diplomáciai megoldást sürgetett az iráni-amerikai viszály rendezésére az Európai Bizottság elnöke hétfőn. Ursula von der Leyen a...
Folyamatban van a Gajda Péter elleni feljelentés – nyilatkozta a Hír TV-nek Hadházy Ákos. Ahogyan arról korábban...
Iránnak soha nem lesz atomfegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Twitteren. Az amerikai elnök...
A választást nem a baloldal nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el, itt és országosan is. El...
Vanessa Springora írónő Beleegyezés címmel jelentetett meg egy könyvet, ami – részben – a francia baloldal ünnepelt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS