A bevándorláspárti politikusok migránsokkal akarják felhígítani az európai nemzeteket, és így véget vetni a nemzetállamok Európájának –...
A Blikk.hu arról ír, rendőrségi nyomozás indult annak kapcsán, hogy két közismert magyar sztársportoló hosszú hónapokon keresztül...
Tizenhatmillió-százharminckétezer-kilencszázharmincegy – a központi segélyhívó-rendszer 2014-es elindításától kezdve ennyi fals hívás érkezett a diszpécserekhez, többek közt elfelejtett...
A bevándorlási különadóról szóló első bevallást szeptember 17-ig kell benyújtani, és a 25 százalékos mértékű adót is...
A Sargentini-jelentés szerint politikailag inkorrekt az óvodákban a hazafias nevelés, és felháborító, ha olyan dal hangozhat el,...
Itt beszélgetünk, vitatkozunk róla, vele, hogy a miniszterelnöknek ír nyílt levelet egy nemlétező ember – mondta az...
Hiába fogadta el az Európai Parlament a héten a Sargentini-jelentést, a magyar választók kétharmados többsége továbbra is...
Újabb tüntetés volt péntek este a németországi Chemnitzben, amelyen 3500 jobboldali vett részt. A tömeg a város...
“Meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt kormányozzuk Európát” – jelentette ki az APA...
Közösségeink szülőföldön maradása az egyik legfontosabb korparancs, annak biztosítása, hogy mindenki a szülőföldjén használhassa nyelvét, ápolhassa kultúráját...
Az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentés elfogadásával a magyar polgárokat védi saját kormányával szemben – vélekedett az...
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban megbeszélést folytatott Antonyij érsekkel, az Orosz Ortodox Egyház Magyarországi Egyházmegyéjének kormányzójával...
Az Európai Parlament szerdai szavazása nem Magyarországról hozott bírósági ítélet volt, és nincs összefüggésben Budapest migrációval kapcsolatos...
Oroszorország minden előzetes feltétel nélkül hajlandó felújítani a párbeszédet az Európai Unióval – jelentette ki Szergej Lavrov...
Köszönetét és elismerését tolmácsolta Kövér László, az Országgyűlés elnöke minden külhoni magyar családnak, akik hisznek az anyanyelv...
Az európai sajtó továbbra is nagy teret szentel az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás Magyarország elleni...
Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve – ahogyan a laudációban elhangzott –...
Egyperces csenddel emlékeztek meg pénteken Genova lakosai pénteken az augusztus 14-én történt hídomlás 43 áldozatáról, miközben az...
Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért...
Két közismert magyar sztársportoló érintett abban a rendőrségi feljelentésben, amely egy 11 éves kislánnyal hónapokon át folytatott...
Rabokkal építtetnék a jövőben az új börtönöket a belügyminiszter rendeletmódosítása szerint. A fogvatartottak kötelező foglalkoztatásáról szóló belügyminisztériumi...
A magyar után a lengyel kormány tekintélyének aláásásához is kész asszisztálni az Országos Bírói Tanács (OBT), amely...
Az új brüsszeli terv az, hogy ha már Magyarországot nem lehet rászorítani arra, hogy beengedje a migránsokat,...
Alig egy napig tartott a magyar baloldal közös öröme a hazánk ellen uniós eljárást sürgető Sargentini-jelentés elfogadása...
A brit sajtó kemény kritikával illette Theresa Mayt, miután a brit konzervatívok voltak az egyetlen olyan hatalmon...
A cseh rendőrség őrizetbe vett egy terrorakcióra készülő iszlamistát – közölte pénteken internetes oldalán a Mladá Fronta...
Egyáltalán nincs hatása a magyar gazdaságra a Judith Sargentini által jegyzett, szerdán megszavazott jelentésnek – mondták a...
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) hasznosnak tartja az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar programot és...
Életfogytiglani börtönre ítélte csütörtök este a bécsi tartományi bíróság azt a 23 éves afgán férfit, aki március...
Magyarország szabadsága és szuverenitása elleni támadásnak minősítette csütörtökön a Facebookon a Sargentini-jelentés elfogadását Jaroslav Paška, a jobboldali...
Bizalmat szavazott a szlovén parlament csütörtökön, a választások után három hónappal a Marjan Sarec által felállított balközép...
Folytatódtak szerdán az egyeztetések az ápolási díj mértékéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a mozgáskorlátozottakat, autistákat, vakokat...
Horvátország osztja azokat az aggodalmakat, amelyeket az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott Sargentini-jelentés Magyarországgal szemben megfogalmazott, de...
Lengyelország vétót emel a Magyarországgal szembeni európai uniós szankciók ellen, ha az ügy a Tanács elé kerül...
A Magyar Liberális Párt országos konzultációt indít a Sargentini-jelentésről, hogy végre Orbán Viktor számára is kiderüljön, a...
Elfogtak egy 17 éves fiút a németországi Florstadtban iszlamista indíttatású terrorcselekmény előkészítésének gyanújával – jelentették csütörtökön német...
Az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők...
A magyar kormányfő hiába okolja a migránspárti erők összeesküvését a jelentés megszavazásáért, őt elsősorban a migrációs válsággal...
A Sargentini-jelentés elfogadása az Európai Parlamentben (EP) a magyarokkal szembeni bizalmatlanság megnyilvánulása – jelentette ki Hans-Peter Friedrich,...
Csakis a külső határok védelme után kerülhet sor a bevándorlás legális csatornáinak kialakítására – hangsúlyozta Herbert Kickl...
Csütörtök délben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélte az idősebb Burka Ferencet, és 7 év...
Andrej Babiš cseh kormányfő, az ANO mozgalom elnöke csütörtökön elhatárolódott mozgalma európai parlamenti képviselőinek előző napi szavazásától,...
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék öt egészségügyi intézménynél – közölte a számvevőszék kommunikációs osztályának vezetője...
Magyarország világossá tette, hogy egyetlen illegális bevándorlót sem szabadna befogadnia Európának, de támogatni kell azokat az afrikai...
Manfred Weber politikai Stockholm-szindrómában szenved, méltánytalanul és csalással fogadták el a Sargentini-jelentést, szűkmarkú az EU, és a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS