Farkasházy Tivadar a Facebookon is közölte a Hócipőben is megjelent írását, melyben részletesen leírja, miért nem volt...
Botka László bukása óta nyitott kérdés, melyik ellenzéki párt szívhatja el az MSZP-ből végleg kiábrándult, csalódott szavazóknak,...
Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy...
Éles bírálatok érték szombaton Thomas de Maiziere német belügyminisztert a CDU/CSU pártszövetség soraiból, amiért a kereszténydemokrata (CDU)...
2010 óta több mint háromezer milliárd forint maradt a magyar családoknál – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint felháborító, hogy a Helsinki Bizottság jogi úton próbálja megállítani a nemzeti konzultációt. Dömötör...
Óriási a felháborodás a közösségi portálon azután, hogy az Együtt és a Párbeszéd is lemondta az LMP...
A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat...
Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt belügyi kabinetvezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egy napirenden lévő törvénymódosítás eltörölné...
A devizahitelesek gondjait nem egy parlamenti vitanap oldja meg, hanem a kormányváltás – írja a párt szombati...
Több mint száznegyven idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit...
December első hetében újra ítéletet hozhat a bíróság a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ügyében, miután kitűzték...
Szabadlábra helyeztek az Egyesült Államokban egy férfit, aki huszonhárom évig volt börtönben az ellene hozott téves ítélet...
A magyar kormánynak teljeskörű és valódi autonómiát kell követelnie a kárpátaljai magyaroknak! – mondta Morvai Krisztina az...
A nemzeti konzultáció valamennyi kérdőívének bezúzatását és a kormányzati akció honlapjának lekapcsolását is követeli személyiségi jogaik állítólagos...
Donald Trump amerikai elnök egy olyan “szakembert” fog jelölni környezetvédelmi tanácsadójának, akinek a fosszilis energiahordozók iparágaiban vannak...
Két, egyenként több mint félmilliárd forint vagyoni kárt okozó szerződést vizsgál a BRFK a Spéder Zoltán érdekeltségébe...
A következő két-három hónapban várhatóan már nem növekednek tovább az albérleti díjak, hosszabb távon azonban további drágulás...
Háborút robbanthat ki az Erbíl és Bagdad közötti vita – figyelmeztette pénteken Necsirvan Barzáni, az iraki autonóm...
Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás...
Gulyás Márton péntek délután a blogján jelentette be, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem tartanak közös tüntetést...
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszert érintő tervezett karbantartási munkálatok miatt 2017. október 14-én (szombat) 22:00 – október 15-én...
Több kell az Orbán, takarodj! felkiáltásnál bármilyen ellenzéki összefogáshoz Mirkóczki Ádám szerint, aki az ATV-n elmondta “azt...
A nyugati országoknak az új ukrán oktatási törvényre adott reagálása magától értetődő és természetes, nem pedig Moszkva...
Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ (TEK), amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának, Zaid Naffának a hátterét –...
Hatályba lépett pénteken Ukrajnában az a törvény, amely előírja a televízióknak, mekkora százalékban kötelesek ukrán nyelvű műsorokat...
Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel pénteken a béremelésről és a létszámbővítésről. A Tesco, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete...
Az európai intézményektől azt várják, hogy megvédjék az unió már meglévő eredményeit. Ez különösen igaz a bizottságra,...
Baló György műsorában vitatkozott egymással Gulyás Gergely, a Fidesz, illetve Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. Ám Gulyásnak...
A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szerint egyre nagyobb a Brexit körüli bizonytalanság, és ez állandósult nyomást gyakorol...
Az október 23-i programokról tartott sajtótájékoztatót Kovács Zoltán kormányszóvivő a Terror Házánál – azért éppen ott, mert...
December 11-ig hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség legutóbb a Spéder Zoltán nagyvállalkozó érdekeltségeivel kapcsolatosan a Nemzeti Nyomozó...
Két hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását pénteken. Czeglédy Csaba ellen ezek...
„Azoké az országoké a jövő, amelyeknek erős identitásuk van” – mondta az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltánt...
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg Novák Katalin, az...
Két év után Berlin még mindig nem kockáztat, és inkább újabb hat hónapig ellenőrzik az osztrák határt...
Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az a legvalószínűbb, hogy az Osztrák Néppárt...
Egyre reménytelenebbnek tűnik a Jobbik béruniós kezdeményezése, amelyet az egyik fő választási kampányelemnek szántak Vona Gáborék –...
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel az adóhivatal pénzügyi nyomozói – adta hírül...
Néhány órán belül elfogták a rendőrök Nyíregyházán azt a 26 éves férfit, aki csütörtök délelőtt ki akart...
Dánia és Németország a schengeni övezeten belüli határellenőrzés további hat hónappal történő meghosszabbítását kérte – közölte Natasha...
A Közös Ország Mozgalom ugyan már mind a támogatottsága, mind az átláthatósága, mind az elszántsága tekintetében kinevettette...
Ahogy az várható volt, nagyon nem tetszik Ukrajnának az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének állásfoglalása az új oktatási...
Lélekben, gyakorlatban is fel vagyok készülve a párt föloszlatására – nyilatkozta a HVG-nek adott interjújában Vona Gábor....
Klaus Iohannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek nézeteit Európa jövőjét illetően, és a román államfő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS