Dánia és Németország a schengeni övezeten belüli határellenőrzés további hat hónappal történő meghosszabbítását kérte – közölte Natasha Bertaud bizottsági szóvivő csütörtökön. A szóvivő megerősítette, hogy Dánia és Németország írásbeli értesítést küldött, amelyeket az Európai Bizottság átvett. A határellenőrzés meghosszabbítását az illegális migrációval és a terrorveszéllyel indokolták, holott a hivatalos álláspont szerint a terrorizmus nem áll összefüggésben a migrációval, a migránsokat pedig maga Németország kancellárja invitálta Európába. Az értesítéseket a bizottság értékeli, csak azt követően ad tájékoztatást annak részleteiről és a következő lépésekről.
Dánia és Németország a közel kétéves engedély november 12-én lejáró hatályát követően további hat hónappal kívánja meghosszabbítani az uniós határokon belüli határellenőrzést a migrációs nyomásra és terrorfenyegetettségre hivatkozva. Thomas de Maiziere német belügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy Németország fenntartja a Dániával és Ausztriával közös határainak ellenőrzését. Indoklásában aláhúzta, hogy Németországba továbbra is Ausztrián keresztül vezet a menedékkérők egyik fő európai útvonala. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió külső határainak védelme továbbra is hiányosságokat mutat, ami miatt jelentős számú illegális bevándorló tartózkodik a schengeni övezeten belül. A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet teljes visszaállítása csak akkor lehetséges, ha az általános helyzet lehetővé teszi azt – tette hozzá a német belügyminiszter.
Mégiscsak összefüggésben áll a terrorizmus a migrációval?
Dánia migrációs- és integrációs ügyekért felelős minisztériuma szerdán jelentette be, hogy 2018. május 12-ig fenntartja az ideiglenes határellenőrzést. Koppenhága az intézkedést terrorveszéllyel indokolta. Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szeptember végén hangsúlyozta, az Európai Bizottság nem javasolja a schengeni övezeten belüli határellenőrzések fenntartását, különleges esetben azonban az ilyen ellenőrzéseket továbbra is meg is lehetne hosszabbítani 6 hónappal, sőt szélsőséges esetben akár további három alkalommal.
Jelenleg az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határon, a német-osztrák határon, a dán-német határon, a Svédország déli és nyugati körzetében található kikötőkben és az Öresund hídnál, a Dániába, Németországba és Svédországba kompjáratokat üzemeltető norvég kikötőkben ellenőrzik a ki- és belépőket. A francia hatóságok 2018. április 30-ig meghosszabbították a határellenőrzést, szintén a terrorfenyegetettségre hivatkozva – jelentette csütörtökön a BFM francia hírtelevízió a francia belügyminisztériumra hivatkozva. E döntéséről Franciaország már értesítette az Európai Uniót. Az erről szóló levelükben a francia hatóságok jelzik, hogy a határellenőrzés „az arányosság elvével összhangban fog megvalósulni”.
MTI
Kaktusz
2017-10-14 at 00:57
Úgy látszik, hogy a németek ellentmondásba kerültek saját magukkal.
Kéfa
2017-10-13 at 20:35
Magyarország schengeni határán már rég nincs hiányosság, a támogatási igényünket az EU nem engedélyezte és még kritizálta is.
Bezzeg a nyugati országok megkapják a kért engedélyt. Az EU legalább őket is kritizálhatná.
tango47
2017-10-13 at 11:09
Erre mondja a magyar, hogy “Eső után köpönyeg.”
Ferenc
2017-10-13 at 08:47
Aki még felső határt se képes meghúzni, azt jobb, ha nem zavarja semmi!
Apamaci
2017-10-13 at 07:57
Külön aljasság, hogy közben a németek a brüsszeli sameszeikkel “kötelezettségszegési eljárást” indíttattak Magyarország ellen az eu szabályok betartása és a bevándorlók megállítása miatt!!
zia
2017-10-13 at 07:52
A schengeni külső határon (a magyar határon!) ne legyen ellenőrzés, nem legyen védelem, de a belső – nemlétező – határokat védeni kell. A magyar határon ne legyen határ kerítés, de a bolgár kerítést dicsérik, anyagilag támogatják. Ezek betegek!
https://profitline.hu/hircentrum/hir/367699/Merkel:-Koszonet-es-elismeres-jar-Bulgarianak
Aladin
2017-10-13 at 07:10
De most miért zavarja, emlékszünk mikor a dánok az állomásoknál hatalmas táblával a kézben azzal a felirattal várták a bevándorlokat, hogy “Wilkommen” akkor most élvezzék. Merkel is örömében csoport képeket csinált velük, biztos a lakásán is log 2-3 darab belölük. Èn még küldenék hozzájuk egy milliot.
KARY
2017-10-13 at 00:17
Ezek és az országhatároK nélküli EU ,HAHAHAHA …… . AMI FEKÁLIÁT KEVERTEK ÉS KIFŐZTEK MAGUKNAK EGYÉK IS MEG ŐK.Jó étvágyat kivánok hozzá.
kakadu
2017-10-12 at 23:05
Akkor a németek döntsék már el, hogy van e terrorveszély vagy nincs!
A német külügyminiszter szerint az Európai Unió külső határainak védelme továbbra is hiányosságokat mutat, ami miatt jelentős számú illegális bevándorló tartózkodik a schengeni övezeten belül. Szerintem a külügyminiszter elmeorvosi vizsgálatra szorul, mivel tudomásom szerint le akarják bontatni a határkerítést és Magyarországot mindennek elmondták, hogy védeni merészeli a schengeni határt. Az EU megérett a felbomlásra.
Anna
2017-10-13 at 16:36
A németek ne döntsenek el semmit! Elég sok bajt okoztak régen és ma is! Legyen vége! Merkel álljon ki a migránsai elé és küldje őket haza! ő pedig menjen börtönbe élete végéig!
Feri Tekeri
2017-10-12 at 22:22
a – 10%-os(mínusz tíz percentes) fantasztikus választási győzelem előre vetítette azt az opciót…meg hogy a teuton Tehén, a saját szarába fexik bele !