Megdöbbentőnek nevezte az utóbbi napok észak-amerikai erőszakhullámát az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter....
Washingtonban hivatalosan bejelentették, hogy 58-ra emelkedett a Las Vegas-i lövöldözés halálos áldozatainak a száma, a kórházakban pedig 515 sebesültet...
Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap...
Soros-terv nincs, liberális megoldás viszont van a bevándorlással kapcsolatosan – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Fodor Gábor, a...
Az atv.hu információi szerint egy lány kiesett a Szent Imre Gimnázium harmadik emeletéről. A portál információit a...
Megrendítette a világot a tegnapi nap vérfürdőben, és háborús körülmények között lezajlott katalán-népszavazás, amely több mint 800...
Legalább 50 halálos áldozata van a vasárnap esti Las Vegas-i fegyveres támadásnak, és legalább 200-an megsebesültek –...
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a...
Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő – kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását...
Vasárnap este helyi idő szerint este fél tizenegykor lövöldözés volt Las Vegasban a Mandalay Bay Hotel és...
Teljesen természetes és normális, hogy Magyarország és Románia közösen lép fel az ukrán oktatási törvény módosítása ügyében...
Visszaélésekre adott lehetőséget a vasárnapi katalán népszavazáson, hogy a helyi kormány úgy döntött: bárki bármelyik működő szavazóhelyiségben...
Aki ma ünnepel, aki ma pezsgőt bont, az nem barátja a szocialista pártnak, nem barátja a demokráciának,...
Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben. Az ellenzéki politikus...
Lelőtték a Las Vegas-i lövöldözőt a helyi rendőrség hétfő hajnali közlése szerint. Egy kórházi szóvivő pedig azt...
A Bors szerint egy magyar anyanyelvű, ukrán állampolgár adatait használták fel a Frizbi Entertainment Kft. és vagyona...
Szomáliai menedékkérő az edmontoni gázolásos, késeléses támadás őrizetbe vett gyanúsítottja – közölte Marlin Degrand, a kanadai rendőrség...
„Ma lemondtam az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről” – írja az Index Botka László egy körlevélére hivatkozva. Molnár Gyula, az...
Kivonulhat a Tesco hazánkból, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhatnak jövőre, amennyiben kitartanak...
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által...
Két halálos áldozata és legalább huszonnégy sebesültje van annak a lövöldözésnek, amely magyar idő szerint hétfőn kora...
Megkezdődött a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolásával gyanúsított két nő pere egy malajziai bíróságon hétfőn....
Az átlagnyugdíj szintjére csökken Lengyelországban az egykori kommunista biztonsági szolgálatok nyugdíja írta meg a 444.hu. A mintegy...
Németh László István független jelölt, a település korábbi alpolgármestere nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Veszprém megyei...
Donald Trump amerikai elnök időpocsékolásnak tartja, hogy külügyminisztere megpróbál tárgyalni Észak-Koreával. Egy nappal azután, hogy Rex Tillerson...
A szlovák kormánynak is tiltakoznia kellene a kisebbségi nyelven történő oktatást ellehetetlenítő ukrán oktatási törvény ellen –...
Október elsején életbe lépett az a törvény, ami legalizálja az egynemű párok házasságát Németországban. A német szövetségi parlament...
Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból...
A menekültek gyorsabb és biztonságosabb befogadását szorgalmazta Ferenc pápa az olaszországi Cesena és Bologna városában vasárnapi látogatásán,...
Elgázolt, majd megkéselt egy rendőrt egy férfi a kanadai Edmontonban, elmenekült, majd később autós üldözés után elfogták...
A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a...
Újabb késes támadás történt, ezúttal Marseille-ben, a pályaudvaron. Portálunk értesülése szerint több sérült is lehet, hivatalos információt...
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is...
A szavazókörök 73 százalékában megkezdődött a szavazás a katalán önrendelkezési referendumon – közölte Jordi Turull katalán kormányszóvivő...
Mától hatályos az a törvény Ausztriában, amely megtiltja, hogy emberek teljes arcukat eltakaró fátyolban (burka) menjen ki...
Nyolc embercsempészt vettek őrizetbe, akik 38 migránst csempésztek be Törökországból a szomszédos Görögországba a szárazföldi határon keresztül...
A 16–37 éves magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken...
Vajda Zoltán Együtt-politikus vezetésével indul a dili, ami “hivatalosan bejelentett demonstráció keretében, rendőri biztosítás mellett, fényes nappal”...
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson – jelentette be...
A kvótarendszer megbukott, kár tovább erőltetni – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője a Kossuth...
Aggódással teli, heves nyilatkozatokkal próbálják jobb útra téríteni az összeomlás felé tartó MSZP-t a párt egykori emblematikus...
Árokba hajtott és felborult egy autó Kisbajcson, a benne utazók közül ketten a helyszínen életüket vesztették, további...
Fábry Sándor, író, humorista ismét felbukkant hosszú idő után, és interjút adott a Blikknek. A híres művészről...
A határőrizet fenntartása alapvető nemzeti érdekünk – szögezte le a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna...
Carles Puigdemont, Katalónia elszakadáspárti elnöke közvetítést kért a Madriddal kialakult konfliktusban szombaton, egy nappal a gazdag északkeleti...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS