A náci és a kommunista eszmék követői a történelemben időről időre mindig egymásra találnak – jelentette ki...
A kontinens érdekeit is szem előtt kell tartanunk, hiszen nem segíthetünk úgy, hogy a problémát európai területre...
A Facebookon a követőinek is beszámolt Varga Judit arról, hogy az egyetemi modellváltás utáni időszakban mi minden...
Karácsony Gergely már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért – írta a Fidesz Budapest hétfői...
Bár az ellenzéki összefogás minden eddiginél demokratikusabb előválasztást ígért, a körzetek felében egyáltalán nem lesz érdemi verseny,...
Az Egyesült Államok és szövetségesei következményekkel néznek szembe, ha késleltetik az augusztus 31-re tervezett távozásukat Afganisztánból –...
Látogatást tett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért...
Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a háromszáz legszegényebb magyar település családjainak gyermekeit nyolcszázmillió forint értékben az Emberi...
A 12-17 éves korosztályból már a regisztráltak 83 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást – írta hétfőn...
Egyetértési nyilatkozatot tett a magyar kormány és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világméretű humanitárius válságokkal szembeni együttműködés...
Mióta Karácsony Gergely “vezeti” Budapestet, a fővárost inkább csak a káosz uralja és a rosszabbnál rosszabb ötleteket...
Magyarország 110 százalékig lojális, megbízható partnerként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során, ezért ezt várja el szövetségeseitől...
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn...
Afganisztánban végleg bebizonyosodott, hogy a demokrácia életforma, kulturális sajátosság, nem pedig exportcikk. Ennek a tanulságnak a levonásához...
Szomorú hírről kell tájékoztassam önöket: Székesfehérvár polgárát, az egyik önkormányzati vállalat munkatársát, aki súlyosan megsérült a szabadbattyányi...
A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan...
Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy...
A szülők jogának és felelősségének nevezte a gyermeknevelést a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Kunszentmiklóson, az...
Nyolcszázhatvan határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az...
Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfőn megjelent nyár végi ismétlő műsorában a korábbi...
Százhetven utassal a fedélzetén vasárnap este tizenegykor leszállt az üzbegisztáni Bukharából indult WizzAir gép, az első magyar...
Sikerképletünk kiállta az idő próbáját – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki...
A baloldal egyik kedvenc elfoglaltsága találgatni és kritizálni, hogy az Orbán-kormány hogyan bánik a pénzügyeivel. Azonban a...
A hosszú hétvégén 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt...
Az augusztus 8-án véget ért olimpia után kedden kezdődik és jövő vasárnapig tart a paralimpia Tokióban. Az...
A látogatók hosszú sorokban várakoztak, a közel félórás tárlatvezetés csoportjai mind megteltek, sőt, a szervezők a tervezetteken...
A 27 éves férfit augusztus 20-án fejvadászok fogták el a malagai repülőtéren, megtalálták korábban is, de júniusban...
Gyermek született egy repülőn, amely Afganisztánból szállított kimenekítetteket Németországba – adta hírül az amerikai légierő. Sem a...
Több mint 260-an jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra a honvédséghez, az idén először meghirdetett toborzási programban augusztus végéig...
Úgy tűnik, Jakab Péter szüntelenül keresi az ötleteket, amelyekkel Gyurcsány Ferenc nyomdokaiba léphetne – legutóbb például egy...
Törökország nem fogadja be az európai uniós tagállamok afgán segítőit, akik a tálibok megtorlásától tartva menekültek el...
A magyar birkózó-válogatott egy bronzéremmel és két ötödik hellyel zárta az oroszországi junior világbajnokságot. A magyar szövetség...
Lapunk is beszámolt róla, hogy a tálibok ultimátumot adtak, amelyben megadásra szólították fel a pandzssiri ellenállókat. A...
A magyar járványkezelés sikerességét mutatja, hogy az Európai Unió egyre több országa követi a kormányunk által végrehajtott...
Érdekes dokumentum látott napvilágot nemrégiben: az amerikai sajtót a napokban járta be a hír, hogy nyilvánosságra hozták...
Az Egyesült Államok a kabuli repülőtér elleni dzsihadista támadás közvetlen veszélyére figyelmeztetett vasárnap, megerősítve ezzel a korábbi...
Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón jelentette ki,...
Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban részt vevő első magyar repülőgép...
A Mávinform vasárnap délutáni közleménye szerint nagyjából tizenöt–húsz perces késésekre kell készülni a korábban történt halálos gázolás...
Bár vasárnap délelőtt még békés hatalomátvételt ígértek és az oroszok közbenjárását kérték a pandzssiri ellenállókkal való tárgyalásokban,...
Nem csaptak nagy felhajtást az esküvő körül Cseh Katalinék. A momentumos politikus csütörtökön kelt egybe párttársával, Berg...
Miloš Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is...
Az Európai Unió (EU) nem nyit humanitárius vagy migrációs folyosót az afgán menekültek előtt, és nem engedi,...
Rendkívül ritka, hófehér dámszarvast sikerült lencsevégre kapnia Keller Dávid fotóművésznek a Pilisben. A kép éppen az államalapítás...
Potápi Árpád János a Pécs és a Dél-Dunántúl szerb megszállás alóli felszabadulásának 100. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezésen...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS