A magyarországi tranzitzónák működését, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokat érintő jogszabály alkalmazásával Magyarország nem teljesítette a...
A külgazdasági és külügyminiszter megítélése szerint furcsa, hogy az Európai Néppárt (EPP) éppen a legsikeresebb tagjával szemben...
Beleszámít a félév teljesítésébe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a koronavírus-járvány elleni védekezésben; az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Az Európai Unió Bíróságának mai döntése okafogyott, hiszen már nem állnak fenn azok a körülmények, amelyekről jelen...
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi...
A Nyugat-Balkán Magyarország számára meghatározó jelentőségű térség, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek is a stabilizálása, biztonsága és fejlődése...
Több mint kilencven féle gender-kategória, kétlelkűek, romantikus orientáció – Demeter Márton kommunikációkutató szerint a gender-kérdés lényegében megbénítja...
Élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátóipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
A lakossági állampapír-vásárlás további ösztönzésére szólítanak fel csütörtökön megjelent legfrissebb elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői. A...
A kormány a múlt heti uniós csúcsot sikerként értékeli. Az ellenzék zöme a lengyel-magyar győzelmet igyekszik vereségként...
Meghalt 157, többségében idős krónikus beteg, és újabb 2982 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Ismét indítványozta a legfőbb ügyész Simonka György kormánypárti országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja...
Az új otthonteremtési program egésze nagyjából háromszázmilliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több, mint a...
Felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom éve üresen álló épülete...
Mike Pence amerikai alelnököt pénteken, Joe Biden megválasztott elnököt pedig a jövő héten oltják be az új...
A hazai biztonsági piac egyik ismert vagyonvédelmi cégének a vezetőjét is elvitték a NAV nyomozói kedden hajnalban...
Az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv szombati felfüggesztése óta egyenletesebben oszlik el a forgalom az...
Elfogtak a rendőrök Szegeden három embercsempészt, akik húsz határsértőt szállítottak járműveikben – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság...
A korábban más vírusfertőzések kezelésére kifejlesztett készítmények sorát használhatjuk a jövőben a koronavírus gyógyítására: a remdesivir és...
A XXI. Század Intézet elemzésben vizsgálta meg a 2015-ben kezdődő migrációs válságot és annak berlini-brüsszeli kezelését, utóbbi...
Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadott jelentésében támogatta azokat az intézkedéseket, amelyek a kis- és középvállalkozásokat...
Ahogyan arról korábban mi is írtunk, az Európai Néppárt előbb Deutsch Tamás kizárását, majd szankcionálását hozta kilátásba....
Bocsánatkérés helyett mentegetőzött az ATV műsorában Baranyi Krisztina. A polgármester azt hangoztatta, hogy az antiszemita mondat részéről...
Dániában szigorú karantént vezetnek be karácsonyra és az újévre, hogy gátat szabjanak a koronavírus további terjedésének. Csütörtöktől...
A magyar-lengyel kapcsolatokra vonatkozóan készített felmérést az SW Research közvélemény-kutató cég a Rzeczpospolita napilap megrendelésére. A kutatás...
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megerősítette az állam- és kormányfők korábbi döntését és hozzájárult a hét...
Négy év és életfogytig tartó szabadságvesztés közötti börtönbüntetésre ítélte szerdán a párizsi esküdtszék a franciaországi dzsihadista merényletsorozat...
Novemberben rekordszámú, 8150 illegális migráns érkezett a Kanári-szigetekre a nyugat-afrikai útvonalon, míg tavaly ugyanekkor csupán 517-en –...
Az Európai Unió akár már december 23-án jóváhagyhatja a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját – közölte az Európai...
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében reagált az Európai Parlament határozat-tervezetére. A miniszter bejegyzésében úgy fogalmazott: az Európai...
Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajčí egészségügyi miniszter...
Meg kell őrizni a kommunizmus áldozatainak emlékét, de meg kell tartani az emlékezetekben a rezsim büntetés nélkül...
Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is felkerült...
Orbán Viktor átadta a Kádár-villa kulcsát a szír pátriárkának, így az egyházellenes pártállami vezető egykori rezidenciája az...
Moszkvában nincs szükség újabb kemény egészségügyi zárlatra a koronavírus-járvány miatt – jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz...
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért...
A múlt heti EU-csúcson születetett – a józan ész diadalát jelentő – megállapodás után is folytatódni fognak...
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, progresszív össztűz zúdult Novák Katalinra a napokban megjelent videója kapcsán. A...
Romániában alkotmányellenesnek nyilvánították szerdán az oktatási törvény módosításáról szóló indítványt, amely megtiltja a genderelmélet tanítását. A taláros...
Gyermekorvosi rendelőket és védőnői helyiségeket magában foglaló rendelőintézetet alakítottak ki mintegy 300 millió forintból Pécsen; az épületet...
A Magyar Nemzet információi szerint Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét nem zárják ki az Európai Néppárt frakciójából,...
A BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német autógyártó társaság elektromobilitásra épülő stratégiájának – mondta Szijjártó...
A járvány miatt életbe lépett korlátozásokra hivatkozva lehetetleníti el a magyar kulturális életet Nagyváradon Bihar megye román...
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint nem lehet kizárni a lehetőségét annak, hogy Legény Zsolt, a cigarettacsempészéssel lebukott MSZP-s...
Az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet. Az új rendelet értelmében...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS