A fővárosi Fidesz szerint ideje lenne, ha Karácsony Gergely abbahagyná a kormány állandó hibáztatását és támadását és...
Az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arról ír, hogy a jelenleginél erősebb alkotmányos garanciákkal körülbástyázott...
Lemondásra szólította fel Vera Jourovát, az Európai Bizottság (EB) értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét pénteken egy Twitter-bejegyzésében...
Egy brit orvosi lapban bukkant rá az Origo a Korózs Lajos által készített kamuvideó állításaira. A cikket...
Fekete-Győr András egy Facebook-oldalára kitett videóban osztotta meg néhány gondolatát a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Szóba került az általa...
Mint ismert, a kormány a járvány terjedésének megfékezése érdekében döntést hozott a BKV-járatok sűrítésére, hiszen így értelemszerűen...
LMBTQ-szervezetek adtak ki közleményt, amelyben az örökbefogadási törvény elfogadása ellen tiltakoznak. Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az...
Mint ismert, Klaus Iohannis román elnök szerdán kihirdette a június 4-ét romániai ünnepnappá nyilvánító törvényt. Az Erdélyi...
Ibolya Tibor több, mint nyolc éve áll a Fővárosi Főügyészség élén. A főügyész az elmúlt időszak legnagyobb...
A Fidesz közleményben reagált Varju László nyilatkozatára, melyben olyan állítások hangzottak el a gyurcsányista politikus részéről, miszerint...
Egy török hódoltság korabeli mozsárgolyót találtak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárai a Dunában a közelmúltban tartott gyakorlaton....
A művészt életének kilencvenegyedik évében, péntek hajnalban érte a halál. A nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész...
Láng Zsolt a főváros fideszes frakciójának vezetője nyílt levélben kért magyarázatot a főpolgármestertől Budapest legújabb alacsonypadlós buszbérlésére...
A koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott favipiravirből újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten, így 2,8 millióra...
A Fidesz közleményben reagált Bangóné Borbély Ildikó mai nyilatkozatára, melyben az MSZP-s politikus többek között azt állította: a...
A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, Soros György és a brüsszeli bevándorláspártiak Magyarországra kényszerítenék...
A Századvég legfrissebb kutatása alapján megállapítható, hogy a magyarok több mint háromnegyede, vagyis 78 százaléka hallott arról,...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem elégszik meg államtitkári tisztségekkel, hanem miniszterekkel is részt akar venni...
Koronavírus-fertőzésben halt meg a ceglédi mentőállomás mentőtisztje – közölte Facebook-oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Mély megrendüléssel tudatjuk,...
Pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, a jövő héten az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi...
Az ABC című spanyol konzervatív napilap Az európai alapok nem függhetnek ideológiai kérdésektől címmel közölt interjút Varga...
Hivatalában tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tomislav Coric horvát gazdasági és fejlesztési miniszterrel. A Külgazdasági és...
Portálunk már beszámolt róla, hogy eldurvultak Berlinben a korlátozások elleni tüntetések. A demonstrálók a rendőrökre támadtak, akik...
A lengyel és a magyar álláspont ugyanaz, ezért Lengyelország senkit nem hagy az út szélén, amíg Brüsszel...
Kiemelten fontos a koronavírus elleni vakcina hatékonysága, mert egy több mint 90 százalékban hatékony oltásnál elég a...
Meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4440 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 165...
Az alaptörvény családvédelemre vonatkozó módosításáról a Hetek című hetilapban megjelent interjúban Novák Katalin elmondta, hogy az a...
Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Irinej pátriárka, a szerb ortodox egyház feje – erősítették meg hírt orvosai a...
Elfogott a rendőrség két moldáv férfit, akik egy autóban tíz migránst próbáltak Ausztriába juttatni pénteken az M1-es...
A világon 56 895 516 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 360 342,...
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy szerető családban, közösségben és biztonságban nőjön fel, ehhez pedig a családok...
Hetvenhét rendőr sebesült meg az erőszakba torkolló szerdai berlini tüntetésen, és 365 tüntetőt vettek őrizetbe a koronavírus-járvány...
Az EU-ban a viták rendezésének a módja, hogy tárgyalunk, miközben Soros György egy nagy cikkben utasításokat adott...
Portálunk is beszámolt róla, hogy lemondott tisztségéről Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese. Karácsony Gergely embere...
Az Európa Tanács arra szólítja fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a magyar kormány által múlt...
A magyar és a lengyel vétóról is egyeztettek az uniós állam- és kormányfők csütörtök esti videókonferenciáján. A...
Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) esti híradójában sugárzott interjúban az uniós...
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Dr. Aradszki András, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának tagja is megfertőződött...
Biztonsági aggályokat vetnek fel és rombolhatják a közbizalmat a koronavírus elleni orosz oltóanyag importjára és esetleges használatára...
Nem áll fenn a szeparatizmus veszélye Kárpátalján; a kettős állampolgárság intézményét a többségi ukrán nemzethez tartozók kevésbé,...
Jelenleg is tart az a videokonferencia, amelyen uniós állam- és kormányfők egyeztetnek többek között a magyar és...
Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese a Facebookon jelentette be, hogy lemond tisztségéről. A bejegyzésben azon...
A fehérorosz hatóságok őrizetbe vették egy minszki kórház orvosát és a tut.by nevű helyi független hírportál munkatársát,...
Válsághelyzetekben megszaporodik azok száma, akik üzleti megfontolásból vagy pánikkeltés céljából álinformációkat, álhíreket terjesztenek – mondta a Médianéző...
Csehországban december 12-ig meghosszabbítják a szükségállapotot – döntött csütörtökön a cseh parlament alsóháza, a képviselőház. A koalíciós...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS