A Fidesz közleményben reagált Varju László nyilatkozatára, melyben olyan állítások hangzottak el a gyurcsányista politikus részéről, miszerint az uniós költségvetés megvétózása a magyarok arculcsapása, az ország harminc évre való eladósítása és az ország érdekeinek nyílt elárulása. A nagyobbik kormányzópárt válaszában arra hívta fel a figyelmét a DK-s politikusnak, hogy az országot pont az ő főnöke adósította el több generációra, kormányzásuk alatt az országot az IMF adósrabszolgájává tették, miközben az államadósság a duplájára nőtt.
A Fidesz a következőket írta közleményében:
Az országot Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása adósította el több generációra. A korrupt és alkalmatlan kormányzásukkal pénzügyileg tönkretették, és az IMF adósrabszolgájává tették az országot. A baloldal olyan rossz állapotba navigálta az országot és annyira üres volt a kassza, hogy a piaci befektetők nem voltak hajlandóak magyar államkötvényeket venni, Gyurcsányék csak az IMF-hitellel tudták lélegeztetőgépen tartani az országot és anélkül már a napi számlákat és a nyugdíjakat se tudták volna fizetni. A baloldal kormányzása alatt duplájára nőtt az államadósság és 2010-re az államcsőd szélén állt az ország. A Fidesz-KDNP kormányzása óta Magyarország pénzügyileg stabilizálódott, visszafizettük a Gyurcsányék által felvett hiteleket, és csökkenő államadósság mellett is tartós növekedési pályára állt a gazdaság, emellett folyamatosan csökkennek az adók, nőnek a bérek és a családtámogatások. Magyarország ma nem szorul se az IMF, se más kegyelmére. A mostani kötvénykibocsátás piaci forrásbevonás, a pénzpiacok azért finanszírozzák szívesen a hazai fejlesztéseket, mert az elmúlt évek gazdaságpolitikájának köszönhetően teljes bizalommal vannak Magyarország iránt.
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula
ómió
2020-11-21 at 14:07
Még, amikor “elkúrta”! És “nem kicsit, nagyon”!
Tények
2020-11-21 at 09:55
MILYEN BÁRGYÚ SZEMEI VANNAK ENNEK AZ EMBERSZABÁSÚ MAJOMNAK.HOZZÁ KÉPEST A LIPÓTMEZŐI ŐRÜLTEKNEK MÉG EMBERI KINÉZETÜK VAN.
Esvány
2020-11-20 at 21:56
Dudaorrú már megint beivott a kannásból.
kbandi1
2020-11-20 at 19:49
Azért ködösít a varnyú, mert a haszonélvezők között is ott volt. Nehogy valaki azt higgye, hogy ingyen q.rtak. Fletó annál sokkal haszonlesőbb volt.
VágomMagam
2020-11-20 at 18:55
Ezt, a Vargyú el sem fogja olvasni….
Mária néni
2020-11-20 at 18:52
Szerintem mentális megrottyant vele együtt az egész Dobrev klán.
Királytigris
2020-11-20 at 18:34
Az ország pontosan akkor lenne még jobban eladósítva, ha a miniszterelnök nem vétózott volna. A korábbi gigakölcsönöket mind a szocialisták vették fel!
Varjukám inkább maradj csöndbe, és takarodj a parlamentből!
Veritas Samu
2020-11-20 at 18:33
Varju DEMISZ vezető volt és részt vett a pártvagyon magánkézre játszásában a rendszerváltás idején/pl.Csillebérc/Szeretnék a múltjukat végleg eltörölni,de valahogy mégse sikerül.Sok-sok milliárdnyi nemzeti vagyont játszottak át hazai és külföldi elvtársaknak.Köpök Varjúra-viszont észlelem,egyre idegesebbek,mert eddig jól működött a haza védelme és nem esünk hasra a szarháziak előtt.
olvasó
2020-11-20 at 18:06
…ki segít kinek…?….Magyar segítség a Görögöknek…emlékezzünk csak: “A fejér megyei, alig több, mint ezer lakosú Beloiannisz (Μπελογιάννης) község egy igazi görög falu, görög származású lakókkal. A községet 1950-ben a II. világháború utáni görög polgárháború menekültjei; kb. négyszáz görög család alapította, akiket érkezésükkor gyár- és raktárépületben helyeztek el ideiglenesen, míg önkénteseik sorházakat és családi házakat építettek”…ma is látogatható, létezik…ugyanakkor manapság, ezt egy Görög mondta nemrég, nevezetesen az eu parlamentben: “Orbán úr ne vétózza meg a jogállamisági mechanizmust!” Dimitrios Papadimoulis szólt így, aki egyébként egy szélsőbaloldali, úgy is lehet mondani, hogy kommunista tagja a parlamentnek…na, ennyi a segítségesdiről, ill. a pénzről, amit “dél” igényel…
Magd@
2020-11-20 at 17:53
Kedves Naprózsa!
Lesz ez még rosszabb is!
Görögország fő bevétele a túrizmus!
A Kanári-szigeteken lehúzzák a rollókat.
Párizs, Róma, Firenze, London, Bécs…a túrizmus számára elveszett!
Rengetegen vesztik el a munkájukat, bevételeiket!
Hogyan fizetik ki a kamatokat, a tőkéről nem is beszélve!
Az adósok börtöneit újra lehet nyitni!
Ez lesz a újkori rabszolgaság….
“áll a hajsza, áll a bál a pénz körül,
Járja koldus és király, a sátán örül.
Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, a pénz körül.
Járja koldus és király, a sátán, a sátán örül.”
Naprózsa
2020-11-20 at 17:38
Amúgy ha jobban belegondolunk nem is járunk rosszul ha ezt az EU-s hitelfelvételt kihagyjuk. Akkor csak magunknak veszünk fel hitelt és nem kell odajándékoznunk azoknak a görögöknek, spanyoloknak stb. akik pofátlanul nem védik a határaikat, kellemes éghajlaton élve nagy arányban lusták dolgozni, naphosszat kinn ülnek a tavernák teraszán, utcán – sokszor kelet-európai dolgozik helyettük a turisztikai iparban, sőt még mi fizetünk nekik a migránseltartásért. Megvannak ugye még a terülj-terülj kék kártyák amivel pl. a görög gazdaságot lendítik fel a fogyasztásukkal.
A görögök 2010-ben ugyanott álltak mint mi, csődközelben, de míg ők német életszínvonalon éltek, mi szorgalmasan dolgoztunk, és most még mi segítsük ki őket ingyenpénzzel a bajból? Ők mikor voltak bármikor is szolidárisan velünk magyarokkal?
A kormány az új hitelt – már bizonyítottan – a gazdaság erősítésére fogja fordítani és nem muzulmánok ingyen eltartására, mint például a legutóbbi osztrákiai késelő dög ingyen eltartására.
Kérem, Brüsszel, mi nagyon fárasztó renitensek vagyunk, rúgjanak már végre ki, megépítjük a kerítést, összefogunk V4 + észak-balkán és mi biztosan jól járunk….!
Jegesmaci
2020-11-20 at 17:28
A fő-varnyú károgása nem okoz meglepetést. Dobrev-Gyurcsány nyomvonalon mennek, irány az ország kiszolgáltatása idegeneknek!
Rohadékok!
Vízöntő
2020-11-20 at 17:23
Nyomorult, még a Bajnai kormányban is államtitkár volt, mint ilyen állami vezető és felelős!
A vétó miatt nincs egyezség, ezért egyelőre EU- hitelfelvétel sem 30 év futamidővel és kezességgel.
Amiről Orbán Viktor beszélt az az országnak forrásbevonás, ami függetleníti az EU-s pénzek körüli cirkusztól a jövő évi programokat, pedig arra számítottak, hogy a vétó azoknál komoly zavart okoz?
Hát ha igen akkor ez gáz Varjú úr, ez sem jött be! Ezért dühöng?
Poppy
2020-11-20 at 17:20
Mocskos komcsi. Ezt fogják folytatni.
Tesorina
2020-11-20 at 17:13
Ez is a szokásos aljas varjúkárogás. Hazudik mint a vízfolyás, hátha valaki elhiszi. A barom.