A Rheinmetall a következő 12 héten belül páncélozott járműveket gyártó üzemet nyit Kárpátalján. A hír nekünk, magyaroknak azért szomorú, mert az orosz vezetés korábban kijelentette, hogy minden hasonló létesítmény célpontnak minősül. Így számunkra ez nem a munkahelyteremtést jelenti, hanem azt, hogy a Beregszászi járás egy falujának lakói számára sokkal közelebb került a háború.
Németország legnagyobb fegyvergyártó vállalata ukránok kiképzését is vállalja az Ukrajna nyugati részén található gyárban gyártott harckocsik és más páncélozott járművek karbantartására. A Rheinmetall a gyárat az Ukroboronprom ukrán állami védelmi konszernnel partnerségben fogja üzemeltetni, amely egyben a létesítmény tulajdonosa is lesz – írja a Kárpáthír.
A bejelentés aggodalomra ad okot, annak tükrében, hogy Dmitrij Medvegyev korábban azt mondta: Oroszország csapást fog mérni minden olyan létesítményre, amelyet a Rheinmetall Ukrajnában épít fel. Ezzel tehát valószínűvé vált, hogy Kárpátalja lakóira minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik. Külön érdekesség, hogy a gyárat éppen a magyar többségű Beregszászi járás egyik kis falujába helyezik, hiszen ha mindenképpen Kárpátaljára akarják azt telepíteni, sokkal logikusabb lenne azt az adminisztrációs központ Ungvár, vagy az ipari központ Munkács mellett létrehozni. A következtetéseket vonja le mindenki maga…
Forrás: Kárpáthír; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Facebook
Twitter
YouTube
RSS