1956-os magyarok világszövetsége
“…mégis hallom bort susogva a szomszéd nagyfiút, azt susogja: Corvin köziek…”
Kiskunmajsán tartott rendhagyó történelemórát Varga János, a Corvin-közi hős. Az ’56-os forradalmárt előadására portálunk is elkísérte, hogy első kézből számolhassunk be arról, milyen az, amikor az élő történelem személyesen látogatja meg a diákokat. Jani bácsi előadása, mint mindig húsbavágó volt, hiszen, ahogy minden előadásán, úgy most is azzal a természetességgel beszélt az eseményekről, ami csak azokra jellemző, akik maguk formálták a történelmet, nem akartak hősök lenni, nem akartak példaképek lenni, csak azt tették, amit megkövetelt a haza. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után