37-es főút
Évtizedes álom válik valóra – Négysávosra bővítik a 37-es főút Szerencs és Gesztely közötti szakaszát
Négysávosra bővítik a 37-es számú főút Szerencs és Gesztely közötti szakaszát, a nettó 21 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2023 tavaszán fejeződhet be – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.Egy óra leforgása alatt hárman haltak meg az utakon ma reggel (Vigyázat, megrázó fotók a cikkben!)
Felborult egy kukoricaszállító teherautó a 4-es számú főúton, Törökszentmiklós külterületén, azután, hogy egy vele szemben közlekedő személyautó áttért a sávjába. A kamion sofőrje elrántotta a kormányt, de az ütközést így sem tudta elkerülni. Egy másik autóval is összeütközött, amelynek vezetője a helyszínen életét veszíette. Még ezt megelőzően a 37-es számú főúton egy lengyel személygépjármű és egy bosnyák felségjelzésű kamion ütközött össze, ebben a balesetben ketten vesztették életüket.Ajánljuk még