6 milliárdos adócsalás
Újabb vádlottak vallanak a Czeglédy-ügyben, folytatódik a büntetőper
A szerdai és a csütörtöki napon, kétnapos tárgyalással folytatódik Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a 6 és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Korábban a másodrendű és a kilencedrendű vádlott is jelezte, hogy bár eddig nem tett vallomást, most beszélne. A másodrendű vádlott, azaz a könyvelő szerdán mégis kimentette magát és nem jelent meg a törvényszék előtt. A csütörtöki nap izgalmasnak ígérkezik: ekkor teszi meg vallomását M. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja, aki korábban beismerő és terhelő vallomásokat is tett, egyezséget kötött az ügyészséggel, majd mindent visszavont – akárcsak a másik stróman, a makói iskolaszövetkezeteket vezető A. Zoltán. M. Zoltán a Czeglédy-ügy egyik kulcsfigurája, aki már Gyurcsány ügyvédjének pelyhes ifikorában létrehozott első iskolaszövetkezetében, a Rébuszban is aktívan dolgozott. Mint ismert, a Rébusz is megbukott azzal, hogy fiktív számlákkal csalták el az adót. Akkor, abban az ügyben Czeglédyt 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 8 milliós adócsalás és több rendbeli magánokirat-hamisítás miatt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.