abcúg
Az Abcúg és a nevük elhallgatását kérő bűnbánók, avagy ki is a propagandista?
Szinte el is képzelhetjük az izgalmat, amellyel az egyszeri, tipikus Index-olvasó nekiállhatott kicsomagolni a hétfőre adagolt szellemi táplálékot, ismételten megerősítendő önnön magát saját tévképzeteiben a mindenható NER gonoszságáról. A hadtápot és a rettegést ezúttal az az Abcúg nevű hírblog szolgáltatta, amely hiába létezik önálló kollektívaként már 2014 óta (az akkori Origós főszerkesztő-váltáskor elsőként kiugrott újságírók alapították), valamiért mégis fontos a külső tartalmakkal egyébként jellemzően nem villogó Indexnek azóta is, hogy az elsőtől az utolsó betűig átvegye és leközölje a cikkeik nagy részét. A telepi romagyerekek és a Kiskörúton belül világhírű fantaszták sorstragédiái helyett azonban igazán minőségi, már-már Soma-díjjal kecsegtető tényfeltárással szolgáltak az oknyomozás szerelmesei ezúttal; ha lenne humorérzékük és önkritikájuk, még azt a címet is adhatták volna legújabb betűhalmazuknak, hogy Minden, amit tudni akartál a propagandistákról, de soha nem merted megkérdezni – de a végén akkor se lennénk sokkal okosabbak.