advent
Unokájával gyújtotta meg az első adventi gyertyát Orbán Viktor
Bercivel meggyújtottuk az első gyertyát. Fiús advent – olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.Böjte Csaba a PS-nek: "Éljük át együtt a betlehemi csodát!"
Különleges adventi időszak az idei, mivel egy olyan keresztény hagyomány jubileumát ünnepeljük, amely alapjaiban határozta meg a karácsony keresztény üzenetét és megünneplésének módját. Idén 800 éves az első betlehem, a kis Jézus születése előtti tisztelgés első tárgyi, kézzel fogható kinyilatkoztatása, amely az olaszországi Greccióból elterjedt az egész világon. Szent Ferenc zarándokútjai során felkereste Jeruzsálemben azt a helyet, ahol a megváltó született, majd 1223-ban, Itáliába hazatérve, Greccióban a hegyen keresett egy istállót, egy pásztortól állatokat "bérelt" és berendezte a betlehemi jelenetet. Egyre többen követték a példát, és állítottak templomokban, itt-ott jászlat, betlehemi jelenetet. Innen eredeztethető maga a pásztorjáték is, amely napjainkig a legtöbbet játszott, előadott színdarab.Jingle Bells és Frank Sinatra-dalok helyett karácsonyozzunk újra magyarul – Gryllus Dániel a Mi kérdezünkben
Amikor elkezdődik az ünnepi készülődés, erős kiképzést kapunk a Jingle Bellsből és mindenféle Frank Sinatra-dalokból. Ez szól a rádiókból és a bevásárlóközpontokban is. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak is megvan a komoly kötődésünk saját dalainkon keresztül a karácsonyi ünnepekhez. A Kaláka együttes alapítója, a kétszeres Kossuth-Díjas Gryllus Dániel munkássága például erről is szól. Úgyhogy megkértük a művész urat, tanítson meg minket újra magyarul karácsonyozni.Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
Felállították az ország karácsonyfáját a tűzoltók az Országház előtt. Vasárnap délelőtt vágták ki a több mint 20 méteres, 5 tonnás fenyőt, amelyet éjszaka szállítottak a fővárosba. A karácsonyfát hétfőn állítják fel, és egészen vízkeresztig marad a téren.Békét kért a pápa advent utolsó vasárnapján
Aggodalmát fejezte ki a Dél-Kaukázusban kialakult humanitárius helyzetért Ferenc pápa, aki a háború leállítását sürgette Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében advent utolsó vasárnapján.Adományozza a legtöbbet a kárpátaljai magyaroknak és vigye el a Pesti TV legendás világító logóját!
MÁR CSAK 200 ezer forint hiányzik, hogy a Katolikus Karitasz segítségével egy hálózatra köthető aggregátort adományozzunk a leginkább rászoruló kárpátaljai magyar óvodának. A magyar intézmények 80 százalékában ugyanis nincs áram! Adakozzon Ön is és megkaphatja a Pesti TV egykori világító logóját vagy más relikviáinkat!Ajánljuk még