aláírás
Hogyan élj túl egy rázós hetet a Tisza Párttal?
Ez nem Magyar Péter hete volt. Csak úgy sorjáztak a balhék és balfogások, kapkodás és pánik jellemezte a közben egyre erősebben fenyegetőző szektavezért. Itt volt Ruszin-Szendi Romulusz ügye és itt már nem is az egymilliárd forintos szolgálati villáról beszélünk, hanem a TB-kártyára rendelt zsírleszívásról, aztán robbant a Tisza Párt "himnusza", ami valójában egy svéd rockegyüttestől lopott induló lemásolása és gyenge átrajzolása, semmi más. De nem állt meg a mélyrepülés, érkezett a zsebmessiás aláírós botránya is, ahol egy Ukrajnát támogató uniós állásfoglalás beterjesztőjeként és aláírójaként láthattuk, amelyet hosszas sikoltozás követett, Magyar szerint ugyanis a fideszesek aláhamisították a nevét. Ne is folytassuk, pedig lenne itt még Bódis Kriszta és miegymás, de álljunk meg inkább és nézzük meg tégláról téglára, hogy mire képes az a párt, ahol a meg nem értett takaréklángelmék gyűltek össze a délutáni svédtornára.Folytatódik a háborúpárti aláírás sztori: Magyar Péter az ülés után a folyosón fenyegette meg a Fidesz-frakciót
Az Európai Parlament többsége megszavazta az Ukrajna további támogatásáról szóló állásfoglalást szerdán Strasbourgban – számolt be a PestiSrácok.hu. Az előterjesztést több frakció politikusai, köztük az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, az Európai Konzervatívok és Reformerek, a liberális Renew és a Zöldek-Európai Szabad Szövetség képviselői nyújtották be. Az állásfoglalás kapcsán kisebb vita alakult ki, mivel korábban Magyar Péter, a TISZA Párt elnökének neve is szerepelt az előterjesztők között, majd törölték onnan. Magyar magyarázkodni kezdett az ügyben, azonban az ülést követően az óvodai vitarendezést választotta: rátámadt a Fidesz-frakcióra és összefüggéstelen mentegetőzésbe fűzött fenyegetőzésbe kezdett.Ajánljuk még