alapítványi fenntartás
Stumpf István: tévedés, hogy a politika be akarna vonulni a felsőoktatási intézményekbe
Stumpf István, aki február elsejétől kormánybiztosként felel a felsőoktatás strukturális átalakításért, a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: nem szabad politikai bozótharcok kereszttüzébe állítani a felsőoktatást, hiszen az egyetemeink nemcsak az ország versenyképességének zálogai, hanem a nemzeti identitás letéteményesei is. A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint szó sincs arról, hogy a vagyonkezelői alapítványok létrehozásával a politika bevonul az egyetemi világba, helyette éppen az ellenkezője történik: a kuratóriumokban most helyet kapnak a tudományos élet, az üzleti szféra szereplői is, így növekszik az egyetemi autonómia. A professzor beszélt arról is, hogy az egyetemi dolgozók két lépcsőben tizenöt-tizenöt százalékos béremelésre számíthatnak, és az új finanszírozási rendszerben a jelenleginél sokkal jobban kereshet majd, aki jól teljesít.Megszavazta a modellváltást a Pécsi Tudományegyetem szenátusa
A Pécsi Tudományegyetem szenátusa a szavazatok több, mint hetven százalékával megszavazta az intézmény modellváltását. Bár a vezetőség a múlt héten még nem hozott döntést a kérdésben, a pénteki ülésen huszonkilenc igen, kilenc nem és egy tartózkodó szavazattal elfogadta a javaslatot.Egymásnak estek a fiatalok: már az egyetemistáknak is elegük van a free SZFE-s zsebforradalmárokból
Egymásnak estek a Momentum által is fellázított és feltüzelt, már vidéken is balhézó free SZFE-s, politikai agitátorként viselkedő hallgatók és a normálisan gondolkodó, a saját jövőjükben és előrejutásukban érdekelt vidéki egyetemisták – tudta meg a PestiSrácok.hu. Néhány tucat egyetemista balhékirály a debreceni Hallgatói Önkormányzat azonnali távozását követeli, mert szerintük az egyetem modellváltását támogató Hallgatói Önkormányzat tagjai „korrupt és kiskirálykodó képviselők”. A debreceni HÖK azt üzente a szigszalagos zsebforradalmároknak, megszólalásaik „pártpolitikai színezetűek, sőt bizonyos esetekben kulturált emberek körében vállalhatatlan hangneműek”. Vérszagot fogva Fekete-Győr András Momentum-elnök is megjelent Debrecenben, aki a többség, az egyetemisták helyett azonnal odaállt a nagy kisebbségben lévő szigszalagosok mellé.Alapítványi tudományegyetemek - Újabb SZFE-ügyeket és szigszalagos forradalmakat gründol az ellenzék
Manipulatív és hazug módon újabb SZFE-ügyeket, kormányellenes szigszalagos forradalmakat akar kreálni és kirobbantani az ellenzék és sajtója, amelynek megalapozását és felépítését már el is kezdték a Magyar Narancs machinátorai, a 444-es Soros-fiúk és az RTL Klub propagandistái, hogy aztán melegében felkarolja a témát a Momentum, miközben felkészül Hadházy, Szabó Tímea és a Gyurcsány-klán. A hazai balliberális oldal ezúttal a magyar tudományegyetemek körül akar háborút indítani az Orbán-kormány ellen, már most azt hazudva, hogy a Fidesz ellopja az intézményeket, a párt irányítása alá kerülnek tudományegyetemeink és magánvagyon lesz a közpénzekből. A PestiSrácok.hu most lerántja a leplet az újabb és ócska ellenzéki hazugságról, szánalmas bohózatról és bemutatjuk az igazságot.Ajánljuk még












