Álomvölgy Őrzői
Markolóval elbontott kulturális kincsek? LAKATlanításra hívtak fel a Budakeszi Álomvölgyben (PS-videó)
LAKATlanításra hívták az Álomvölgy Őrzői Budakeszin, szombaton azokat, akik meg akarják védeni a természeti és kulturális értékeinket. A Budakeszi Álomvölgy helyzetéről pénteken írtunk, szombaton pedig a pártok felett álló összefogás tettekkel is bizonyította a csípős, de napos időben, hogy határozottan kiáll Baumgartner Antal és tulajdonostársa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy be akarják építeni a Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi területet, miközben a természeti és kulturális értékeket pusztítják el. A PestiSrácok.hu a helyszínen beszélt dr. Győri Ottiliával, Budakeszi polgármesterével, Szigeti Balázzsal, az Álomvölgy Őrzői civil összefogás egyik elindítójával és Szél Bernadett független országgyűlési képviselővel, valamint a demonstrációra ellátogatók közül többekkel. Egyben mindenki egyetértett: közös erővel kell fellépni a terület megvédéséért, ahol nem számít a pártpolitika. Nem akart kameránk elé állni a tulajdonosok természetvédelmi szakértője, dr. Vona Márton, azonban elmondta véleményét, amely szöges ellentétben áll a demonstráció szervezőiével. Nézzék meg videónkat! Természeti és ősi keresztény örökségünket pusztítaná el a Baumgartner-család cége – Összefogás és demonstráció a Budakeszi Álomvölgyért (videó)
Békés demonstráció lesz szombaton délelőtt 10 órakor a Budakeszi Álomvölgyért az Álomvölgy Őrzői csoport szervezésében, amelyen pártállástól függetlenül vesz részt mindenki, aki természeti kincseinket és keresztény-, ősmagyar szakrális örökségünket egyaránt tiszteli és szeretné megőrizni az utókornak. Széles körű összefogás körvonalazódik, ami egy gátlástalan vállalkozó, Baumgartner Antal beépítési törekvéseit igyekszik megállítani. A Natura 2000 besorolás alatt álló természetvédelmi terület ékes példája a rendszerváltás körüli zavaros ügyeknek, hiszen az Antall-kormány hivatalba lépése előtt egy nappal adta el állami tulajdonból magánkézbe a még regnáló szocialista vezetés. Budakeszi önkormányzata folyamatosan azért dolgozik, hogy megvédje a területet, minden jogi lépést megtesznek, most pedig közösen lépnek fel az Álomvölgy Őrzői csoporttal, akik a demonstrációt szervezték holnap 10 órára az Álomvölgy lelakatolt bejáratánál. A demonstráció szervezői civilek, a pártok felett álló összefogás pedig jó példa arra, hogy közös értékeink mennyire fontosak minden jó érzésű ember számára. A szervezők többeket is felkértek beszédek tartására, így Budakeszi polgármestere, dr. Győri Ottilia, de a településen élő Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő is felszólal. Remélhetőleg a közös fellépés eltántorítja Baumgartnert a természeti és szakrális örökségünk eltüntetésétől és a terület beépítésétől, de a történet vélhetően a békés tüntetéssel nem ér véget. Aki számára fontosak ezek az értékek, jöjjön el holnap 10 órára a Budakeszi Álomvölgy bejáratához, és jelenlétével támogassa a szervezők célkitűzéseit. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után