álzebra
Törvénytelen és a biztonságot veszélyeztető kampányhaknival próbálkozott az álzebrát felfestő momentumos Budakeszin
Már korábban is megírtuk, hogy Budakeszi rendkívül fontos az összellenzéki összefogás számára; a háttérből szálakat mozgató Szél Bernadett és a különösen agresszív Momentum minden követ megmozgat az önkormányzati választások előtt a siker érdekében. A módszerek azonban szokás szerint övön aluliak, hazugságokra, manipulációra és látszatpolitizálásra épülnek. A helyi Momentum egyik üdvöskéje, az egyébként nem Budakeszin lakó, de a városban képviselőjelöltként induló Szemző Áron 3D-s zebrafestő gerillaakcióval hívta fel a figyelmet magára, melyet az önkormányzat által újonnan átadott iskola előtt hajtott végre, a gyermekek biztonságáért aggódva. A gond ezzel csak az, hogy teljesen törvényellenesen, szabálytalanul és fölöslegesen tette mindezt, hiszen az olcsó és kisszerű politikai haszonszerzésen kívül más ok nem biztathatta rá. Az önkormányzat ugyanis, betartva a kötelező törvényi szabályozást, közbeszerzést kiírva már korábban engedélyeztette a festést, a munkafolyamat végén pedig a kivitelező holnap készíti majd el a zebra festését, igaz, a graffitinek minősülő álzebrát – melyekhez előjelző táblákat sem tettek a momentumosok – még el kell takarítania. A cselekedet így nem csupán olcsó kampányhakni, hanem a biztonságot is veszélyezteti, melyre a helyszínre érkező rendőr is figyelmeztetett. A biztonságért aggódó politikus kihívta az akcióhoz az azonnali.hu stábját is, akik videót készítettek a zebrafestés körülményeiről, így némileg megkérdőjelezhető az állításának az őszintesége, mely szerint nem szavazatokat akart szerezni az akcióval. Ma délután pedig megjelent az ATV is a Polgármesteri Hivatalnál. Véletlen? Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után