amir tsarfati
Izraeli elemző: egyértelműen azon az úton járunk, hogy végül Oroszországgal és Iránnal közvetlen konfrontációba kerülhetünk
Sokan és sokféleképpen próbálják meg értelmezni, elemezni a szombati, Izrael ellen indított támadást és az arra adott válaszcsapást. Amir Tsarfati, világszerte ismert és elismert izraeli elemző szombaton adott interjúja viszont szinte azonnal reflektorfénybe helyezte a lényeget: a Hamász és az ISIS gyakorlatilag ugyanaz, Izrael nem országok, hanem terrorszervezetek ellen harcol, a háború pedig akár hónapokig is eltarthat. A szakértő az izraeli titkosszolgálat és a hadsereg hibáit sem hagyta szó nélkül, de arról is beszélt, ki(k) állhat(nak) a zsidó állam ellen indított rendkívül intenzív támadás mögött. Már akkor kifejtette, hogy ezt az "akciót" évek óta tervezhették, és véleménye szerint Netanjáhú és az USA sem tudott róla. Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."