árvízvédelem
Ficsúr a gáton
Óriási árvíz közeledik, valóban mindenhol ember kell a gátra. Ilyenkor, minden alkalommal csak úgy tódulnak a politikusok, segítenek a védekezésben. Persze, mindig van ebben valamennyi pozőrség is, de legalább példát mutatnak és arra ösztökélik az embereket, hogy a közösség erejével szálljanak szembe a vésszel, mindenkinek van helye a munkában és szerepe a védekezésben. A vész esetén tényleg mindegy, hogy ki milyen pártban politizál, meg kell állítani a vizet, így a politikai felhangot is elnézi az ember, mert üzenet ez minden magyar embernek, hogy össze kell fogni. Gyurcsánytól kezdve a Mi Hazánkig, az ellenzéki és kormánypárti politikusok közül nagyon sokan pakolnak homokzsákokat, lapátolnak és persze posztolnak a közösségi oldalakon. Megint Magyar Péter bontotta meg a sort, mert még ezt is kirívóan gusztustalan módon kezelve szólogatott be mindenkinek. Ilyen vészterhes időben elnéztük volna neki, ha megy az önsztárolás, de amit a strasbourgi meghallgatással kapcsolatban, a fennhéjázó beszólogatással és a kicsavart tagokkal tartott vadiúj lapáttal művelt, az annyira gyomorforgató, mint amit sajnos eddig megszokhattunk tőle. Ilyen egy ficsúr a gáton, aki semmihez sem ért, és még lapátolni sem tud. Azért a víz az úr, avagy az ideális vízszint
Mint az bizonyára mindenkinek feltűnt már, igen jelentős mennyiségű víz található a Földön. Az evolúció megtanított bennünket arra, hogy együtt éljünk a vízzel, sőt fele részben mi magunk is vízből vagyunk. Isszuk a vizet, fürdünk benne, úszunk benne, belefulladunk, hol hűt bennünket, hol leforráz. A víz néha jég, máskor meg vízgőz, hol magas a levegő páratartalma, hol meg alacsony. Ezt hívják közszolgálatiságnak? – Civileket zárna egy betonfal és az áradó Duna közé Karácsony Gergely (Videó)
Budapestnek olyan főpolgármestere van, akire túl nagy a kabát – jelentette ki Egri Gábor, a Civilek a Római-partért Egyesület elnöke csütörtökön, a Nánási út–Királyok útján tartott sajtótájékoztatón. A Római-part árvízvédelmi védműveiről szóló vita évek óta parázs indulatokat gerjeszt, most azonban Karácsony Gergely és Kiss László a helyiek érdekeit figyelmen kívül arról döntött, hogy a partvonal helyett az azzal párhuzamosan, mintegy 100 méterrel beljebb futó út mentén, az eredetileg becsült költségek négyszereséért építenének védműveket – ezzel számtalan lakó- és szolgáltató ingatlant a védmű és az áradó Duna közé zárva. Bús Balázs, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje pedig arról beszélt: Karácsonyék semmilyen hatástanulmányt nem végeztek a védmű tervezésénél, miközben az általuk elképzelt nyomvonal súlyos károkat okozhat nemcsak az ártéren ragadt ingatlanokban, de a Római-part tágabb környezetében is.