asraf gáni
Tálib szóvivő: Nem akarunk sem belső, sem külső ellenségeket
A tálibok békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, tiszteletben tartják a nők jogait az iszlám törvények keretében – mondta kedden a radikális iszlamista szervezet szóvivője a tálibok – afganisztáni hatalomátvételük utáni első – sajtótájékoztatóján, a fővárosban, Kabulban.Az afgán elnök elismerte a tálibok győzelmét
Asraf Gáni afgán elnök Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy a tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése, az államfő egyben azt is megerősítette, hogy elhagyta az országot.A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban
Tálib parancsnokok azonban azt közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy elfoglalták az elnöki palotát Kabulban és nemsokára hivatalosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett. Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött.Ajánljuk még













