attila
Attila, a hun meleg volt! Ezzel a primitív szlogennel fogadták a fradistákat a szlovák szurkolók Pozsonyban (Karanténvlog)
A Karantén a szokásos mélypontokon kívül részletesen foglalkozott a Ferencváros pozsonyi kalandjával és csodaszámba menő fölényes győzelmével, hiszen a fradisták azt a Slovan Bratislavát verték meg 4–1-re idegenben a hazai 2–1-es vereséget követően, akik elképesztően primitív fogadtatásban részesítették a magyarokat, ráadásul történelemből is megbuktak. Ismét. A Fradi játékosai a pályán vágtak vissza a harminc évvel ezelőtti magyarverésért, amikor álarcos kommandósok válogatás nélkül verték össze a fradistákat, természetesen indok nélkül. A mélységet azonban a Karantén nem tudta most sem kikerülni, ebben pedig többek között a Momentum segített. Tanulságos végighallgatni egy olyan politikust, aki demokratikus keretek között önkormányzati képviselői mandátumot szerez, elvileg tanult emberként tisztában van a választási rendszerrel, tökéletesen tudja, hogy április 3-án teljesen lebőgött a baloldal, mégis, egy külföldi konferencián szinte sipítozik, hogy a magyarok tizenkét éve nem élnek demokráciában, és már nagyon éhesek erre az intézményre. Ez a Momentum jelenleg, akik hazugságokkal, félinformációkkal és csúsztatásokkal leplezik tudatlanságukat és hatalomvágyukat. Egy budaörsi önkormányzati képviselő "bátor" siránkozása azonban megihlette Cseh Katkát, aki mindenhol igyekezett megosztani ezt a förmedvényt. A DK szóvivője, Barkóczi Balázs sem tud hibázni: ismét annyi ocsmányságot és hazugságot hordott össze, amit mi sem tudtunk kihagyni. Aki már nem emlékezne, felfrissítjük a memóriáját, hiszen még mindig létezik az MSZP, az egyik társelnök pedig az a Tóth Bertalan, aki szilárdan folytatja az értelmetlen ostobaságok folyamatos terjesztését, ám párttársa, Ujhelyi István sem akart lemaradni, aki borgőzös fejtegetéssel az összeesküvés-elméletek egyik legszerencsétlenebb változatát hozta össze a Karantén örömére. Most se hagyjátok ki a műsort, higgyétek el, megéri! Ajánljuk még
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette? Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac. "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.