autópálya
Hétfőn átadnak egy újabb felújított szakaszt az M0 déli szektorában
Hétfő reggel átadnak egy újabb szakaszt az M0-ás autóút déli szektorában – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap. A közlemény szerint hétfő reggeltől az M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont (14+500 - 11+650 kilométer) közötti szakaszon újabb 3 kilométeren két forgalmi sávban haladhat a forgalom a bal pályán. A szakemberek szombaton megkezdték a terelés kiépítését.Mintegy ötezermilliárdot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre
Mintegy ötezermilliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta szerdán, Mogyoródon az innovációs és technológiai miniszter.Közel 3000 (!!!) milliárd forintot veszít Magyarország a Horn- és a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok négy autópálya-szerződésén
Ez az aprócska információ az Index-címlap alján árválkodik olyan címmel, hogy azt gondolhatjuk, csak a szokásos Fidesz-ellenes propagandát olvashatjuk a szokásos hatalmas számokkal. De nem: valaki a G7-nél és/vagy a DemNetnél (amire az Index hivatkozik) valószínűleg befüvezett és kiszámolta, hogy a Fidesz által akkor is feltárt és támadott autópályamutyikon mennyit veszített Magyarország, a magyar emberek, és most igazak a számok. A jelenlegi magyar GDP 7 százalékát kitevő kárt okoztak csak ennek a két autópályának a ppp-konstrukcióban történő megépítése és az üzemeltetése során. Köszönjük, MSZP, köszönjük, Gyurcsány Ferenc, köszönjük, magyar liberálisok. Kuncze Gábornak külön.Letartóztatták a magyar családba belerohanó BMW sofőrjét
Letartóztatta a zágrábi bíróság azt a 35 éves férfit, aki 150 km/órás sebességgel csapódott bele autójával egy magyar család Škodájába a horvát A4-es autópályán múlt csütörtökön – szúrta ki az Index a vijesti.hr oldalán.Bedrogozva és begyógyszerezve hajtott a magyar család autójának a horvát BMW-s
A bűnügyi nyomozás során a hatóságok kimutatták, hogy drogok és gyógyszerek hatása alatt állt az a férfi, aki csütörtökön a horvát autópálya egyik fizetőkapujánál belerohant egy magyar család autójába. A vétkes sofőrt a rendőrség őrizetbe vette - írja a 24.hu a Jutarnji List-re hivatkozva.Mégis letartóztatta a horvát rendőrség a súlyos balesetet okozó BMW sofőrjét
Mégis letartóztatta a horvát rendőrség szombaton késő este annak a BMW-nek a sofőrjét, aki három napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán, a Varasd közelében lévő fizetőkapunál. A balesetben magyarok is megsérültek - írta a Jutarnji List című horvát napilap a zágrábi rendőrség közleményére hivatkozva.Autópályán sétáló férfit gázoltak halálra Székesfehérvárnál
Halálra gázoltak az M7-esen szerda hajnalban egy férfit, aki az úttesten sétált.Halálos baleset történt az M7-es autópályán
Gyalogost gázolt halálra egy személyautó hétfő hajnalban Balatonszentgyörgy térségében az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán; teljes pályás útlezárás van érvényben - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.Négyszáz kilométernyi gyorsforgalmi utat adtak át 2010 óta
Hatodik éve változatlan a személygépkocsik autópálya-használati díja, miközben 2010 óta több mint 390 kilométerrel bővült a gyorsforgalmiút-hálózat hossza Magyarországon. A következő években minden fontos ponton elérik az országhatárt a gyorsforgalmi utak és a megyeszékhelyek is megközelíthetőek lesznek - írja a csütörtöki Magyar Idők.Ajánljuk még