bába istván
Pesti Riporter – Óriási siker volt a Békemenet, az ellenzék pedig valóságos csődöt mondott (Videó!)
A Pesti Riporter hétfői adásában a Békemenet került a fókuszba. Itt volt velünk Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, akivel nemzeti érzelmű emberek 1956-os megemlékezésének sikeréről beszélgettünk. Az adás másik vendége Bába István, a 2006-os vándorkiállítás szervezője, aki a Gyurcsányék rémtetteiről készült kiállítás sikeréről beszélt. Bába István elmondta, hogy idősek és fiatalok egyaránt kíváncsiak voltak a 15 évvel ezelőtti képsorokra, de megtudhattuk azt is, hogy tavasszal várhatóan ismét útra indul a rendőrterrort bemutató kamion. Szalai Szilárd vendége volt Jurák Kata is, akivel az összellenzéki "megemlékezés" csúfos kudarcáról beszélgettünk, az öt miniszterelnök-jelölt-jelölt 1956-os megemlékezésnek csúfolt showjára ugyanis alig pár ezren voltak kíváncsiak. Végül, de nem utolsó sorban Resperger István érkezett hozzánk, akivel a honvédség újításairól, a toborzás sikereiről és a tartalékos katonák szerepéről beszélgettünk. Ajánljuk még
Gaudi-Nagy Tamás zseniálisan leiskolázta a felfújt hörcsögöt!
A múltat végkép eltörölni – Így gyalázza meg az Országgyűlést a Tisza
Olyan világ jön, ahol bűnös, aki szép. Hiába hazudta magát nemzetinek a kampány alatt a Tisza Párt, már most látszik, hogy minden szúrja a szemüket, ami a múltra, a hagyományokra, egyáltalán a magyarságra emlékezteti őket. Első lépésben az haza templomát, az Országgyűlést gyalázzák meg. Milliomosok, akik utálják, ha valaki más is milliomos
Ki gondolta volna, hogy a legnagyobb ellensége a milliomosoknak egy másik milliomos? Fel is lázadtak a fiatalok a tiszás államosítás ellen - Diákkezdeményezés indult az MCC megőrzéséért