bakondi györgy
Bakondi György: megduplázódott az embercsempészet miatt indított büntetőeljárások száma
Több, mint duplájára nőtt az embercsempészet miatt indított büntetőeljárások száma idén a teljes 2019-es évhez képest Magyarországon – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán, az M1 aktuális csatornán.Bakondi György szerint a Soros-tervet hajtja végre az Európai Unió
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió vezetői az illegális menekültek befogadásakor Soros György elképzelését akarják megvalósítani.Bakondi György a PS-nek: "Kiemelkedő kegyetlenséggel üzentek a terroristák a keresztény rétegnek"
A hétfő esti bécsi terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára. Az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított merénylő négy embert – köztük egy német nőt – ölt meg, huszonkettőt pedig megsebesített Bécs belvárosában, egy zsinagóga közelében. Október 29-én három embert késeltek meg Nizza leghíresebb templomában, a Notre-Dame-ban, ahol az egyik áldozatot, egy 70 éves asszonyt a támadó lefejezett és az elkövető a mészárlás előtt Allahu Akbart kiáltott. Október 16-án lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt Párizs közelében, ahol egy rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu Akbar kiáltást hallatta. Az egyre növekvő terrortámadás-sorozatok kapcsán Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját kérdeztük.Bakondi: Előre megtervezett, kegyetlen terrortámadás-sorozat zajlik
Előre megtervezett, kegyetlen terrortámadás-sorozat zajlik Franciaországban és Bécsben is – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán. Bakondi György azt mondta, a bécsi merénylet gyors lefolyása, valamint a nem tisztázott részletek miatt rendkívül fontos volt, hogy a magyar rendvédelmi szervek, illetve a titkosszolgálatok gyors intézkedéseket tegyenek.Bakondi: ha kontroll nélkül beengedik a tömegeket, az a biztonságot, a közegészségügyet veszélyezteti
Ha a szervezett bűnözés által mozgatott tömegeket kontroll nélkül beengedik egy országba, és azok utána kiutasíthatatlanul ott maradnak az adott ország területén, az önmagában fenyegeti a közbiztonságot, a nemzetbiztonságot, a közegészségügyet – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában, a csütörtökön, Nizzában, egy tunéziai bevándorló által elkövetett merénylet kapcsán.Illegális bevándorlás – Bakondi: továbbra is aktív a balkáni migrációs útvonal
A miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában arról beszélt, továbbra is aktív a balkáni migrációs útvonal. Bakondi György kiemelte: a magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma.Bakondi: télen a szárazföldi útvonalakon lesz nagyobb mozgás
Télen a szárazföldi útvonalakon, a balkáni útvonalon lesz nagyobb az illegális bevándorlók mozgása, mert az időjárás miatt a tengeren nehezebb átjutni – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán.Bakondi: a párizsi terrorcselekmény összefügg a tömeges migrációval
A Párizsban történt terrorcselekmény összefügg a tömeges, ellenőrzés nélküli migrációval – jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este.Bakondi György: duplájára nőtt a Magyarországon elfogott embercsempészek száma
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombat este, az M1 aktuális csatornán azt mondta: sok migráns indult el Görögországból a balkáni útvonalon, de egyre növekvő számban érkeznek az úgynevezett tengeri útvonalon is.Ajánljuk még

















