bakró-nagy ferenc
Bayer: Potom pénzekért bérelnek lakásokat a balliberálisok a Várban
Az I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta bizalmasa, Vámos Ágnes havi 230 forint/négyzetméteres áron bérel lakást a Várban, pontosabban a Fortuna utcában – állítja blogjában az ismert publicista, Bayer Zsolt. Azt írja, hogy az önkormányzat fizetett alkalmazottja, a 2019-es önkormányzati választáson összellenzéki jelöltként indult Vámos feleannyit fizet vári lakásáért, mint például ő, akire az „ellenzéki gittegylet” simán ráhúzta a vizes lepedőt azért, mert egyáltalán bérelni mer egy lakást azon a környéken. De szerinte nemcsak őt próbálták legyalulni a közvélemény előtt: Palkovics László és Rákay Philip ellen is egy kisebb rágalomhadjárat indult, amiért az I. kerületben bérelnek lakást. A blogbejegyzésben az is olvasható, hogy Bayer szerint a felsorolásból kihagyták Vámos Ágnest, valamint a balliberális média egyik zászlóshajójának számító Index egyik munkatársát, Bakró-Nagy Ferencet is. Pedig Bakró-Nagy a Szalag utcában, egy, az önkormányzat által frissen felújított házban bérel lakást, amiért tíz évig havi 30 forint/négyzetméter áron (!), 2008 óta havi 238 forint/négyzetméter áron jut hozzá. Bayer Zsolt blogjában mindezek mellett Baráth Etele bérleti szerződése is nyilvánosságra került, így annak részleteit is megismerhetjük a jobboldal ikonikus alakjának számító publicista írásából. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után