balatonhenye
Bocsával kószáló anyamedve nyomaira bukkantak a Balatonnál
Eléggé sokkoló élmény a Balatonnál találni egy ilyen nyomot, hiszen eddig csak a Bükk, a Mátra, a Börzsöny és a Zemplén erdeiben fedezték fel eddig, hogy egy-egy medve járt arra korábban. Ilyen messzire és főleg ebbe az irányba pedig még nem merészkedett el a zöldfolyosókon keresztül idáig egy medve sem – jegyezte meg a Camino Steve néven publikáló blogger, aki medvenyomokra bukkant a Balatonnál.Ismét lyukra futott Hadházy és a tényferdítő baloldali sajtó
Ismét álhíreket terjesztett az ellenzéki propagandasajtó. A Soros György alapítványa által is támogatott „oknyomozó” blog, az Átlátszó hamis állításoktól hemzsegő cikkét az elmúlt napokban számos ellenzéki orgánum ellenőrzés nélkül átvette. A Soros-blog többek között arról adott hírt, hogy a nagyjából húszezer négyzetméteresre hízott balatonhenyei birtok egy olyan tőkealap tulajdonában van, amelynek kezelője Tiborcz István egyik barátjának cége. A kormányzati mutyit feltételező blog Hadházyval (akinek segítségével pilótával ellátott kisrepülőgépről fotózta a birtokot az Átlátszó) együtt ismét lyukra futott, ugyanis a szóban forgó cég nem Tiborcz István köréhez, hanem Oszkó Péterhez, Bajnai Gordon egykori pénzügyminiszteréhez köthető. Az ingatlanfejlesztés beruházója, az OXO Properties Holding Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében odakoppintott az álhíreket gyártó baloldali bértollnokok orrára, amiért téves információkat terjesztettek a fejlesztésről és a cég tulajdonosi hátteréről.Ajánljuk még