balogh péter piusz
Érdemes minden nap megmerítkezni a felelősségvállalásban – Interjú Balogh Péter Piusz premontrei apáttal
Mostanra központi téma lett, hogy kevés gyerek születik, de miközben kevesen vállalnak gyereket, egyre többen aggódnak értük. Aggódnak mások gyerekeiért, miközben a legkülönfélébb célokra próbálják felhasználni őket. Az érvelésekből mindig kirajzolódnak a jelenkor ideológiai harcai, és „mindössze” az sikkad el, hogy mi a gyerekek érdeke, nekik mire van szükségük. A családok éve kapcsán erről is kérdeztük Balogh Péter Piusz atyát, a Gödöllői Premontrei Apátság apátját. A tanárként is dolgozó szerzetes a felelősségvállalást állította középpontba, amelyet szülőként nem szabad kikerülni, és amely a természetfeletti válaszokra vágyó ember számára is az első lépés. Ajánljuk még
Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után
A németek azt hiszik, hogy megmondhatják az USA-nak, mit tehet és mit nem