Kálmán Olga veri Tordai Bencét az előválasztáson?PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 3. Az IDEA Intézet friss kutatása szerint Kálmán Olga vezet és előnyösebb startpozícióból indul Budapest 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében, azaz a II. kerületben. Az adatfelvétel idején az előválasztáson négy politikus indulása volt feltételezhető: Barcza Zoltán (Jobbik), Berg Dániel (Momentum Mozgalom), Kálmán Olga (DK) és Tordai Bence (Párbeszéd–MSZP). A válaszadó ellenzéki szavazók negyvenkét százaléka Kálmán Olgára, a DK jelöltjére szavazna, 31 százalék viszont Tordai Bencét (Párbeszéd–MSZP) támogatná. A Momentum jelöltje tizenhárom százalékot, a jobbikos Barcza Zoltán pedig három százalékot kapna. Utóbbi azonban visszalépett Kálmán Olga javára. A szavazók tizenegy százaléka vagy nem tudta megmondani, vagy nem árulta el, kire szavazna az előválasztáson – derül ki az Index cikkéből.
Az indulat lenyomta a józanságot – Robert Fico elvetette a sulykot a Benes-dekrétumokkal Magyar ugar december 22. A kormány tagjai megelőző csapásokkal próbálták lejegelni a Beneš-dekrétumok témáját, ám közben annyira megőrültek, hogy ők rántották magukra a moslékos vödröt.
A DK is bejelentette a Tisza adócsomagját Magyar ugar december 23. A DK is ráizgult Bütyökék megszorító terveire.
Nekem csak egy kérésem lenne a Bors különszámát betiltó bíróhoz Magyar ugar december 20. A jogállam lényege, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni az olyan bírói döntések következményeivel is, amelyekkel nem értünk egyet.
A feljelentgetők szerint túltolta a karácsonyi díszítést egy lakitelki nő, fel is nyomták az önkormányzatnál Magyar ugar
Bütyök Szegeden is bemutatta az Orbán Viktor iránt érzett, csillapíthatatlan orális fixációját Magyar ugar