beiktatás
Már most csalódtak a hódmezővásárhelyiek az ezekben a percekben beiktatott, álfüggetlen Márki-Zay Péterben
Szombat délelőtt 10 órakor iktatták be Hódmezővásárhely új, „független” polgármesterét, akiről már a múlt vasárnapi választás estéjén kiderült, hogy elsősorban a Jobbik állt a kampánya és győzelme mögött. Aztán első útja Botka Lászlóhoz vezetett, tegnap pedig már egyenesen a Vona-Gyurcsány-Szél-Karácsony-Juhász választási koalícióért kiáltott Márki-Zay Péter. Ezek után felmerül a kérdés: az ellenzék megvezette-e a vásárhelyieket azzal, hogy egy álfüggetlen jelöltet indított az önkormányzati választáson?Az új amerikai elnök és felesége három bált nyitott meg táncával
Bálokkal zárultak az éjjel az új, republikánus amerikai elnök beiktatási rendezvényei, hármat közülük az elnöki házaspár, Donald és Melania Trump nyitott meg.Trump: „Visszaadjuk a hatalmat a népnek” – Beiktatták az USA 45. elnökét
Beiktatták hivatalába pénteken Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. Helyi idő szerint pontban délben tette le hivatali esküjét. Ezt követő beiktatási beszédében Trump azt hangsúlyozta: hivatalba lépésével nem szokványos hatalomátadás történik, hanem Washington visszaadta a hatalmat a népnek. Azt ugyanis túl sokáig tartotta magánál „egy kis csoport, a politikusoknak jól ment, de ennek a kisemberek fizették meg az árát”.Elkezdődött Trump beiktatása – ez jó ürügy volt de Niróéknak egy kis tüntetésre
Donald Trump beiktatásának ünnepségsorozata már csütörtökön megkezdődött: koszorúzással, tűzijátékos koncerttel és gálavacsorával. Miután a megválasztott elnök és családja – öt gyermekével és unokáival – a kora délutáni órákban megérkezett Washingtonba, s részt vett egy díszebéden, délután már meg is tartotta a beiktatási ünnepségsorozat első hivatalos programját. Mike Pence megválasztott alelnökkel együtt koszorúzott az arlingtoni nemzeti sírkertben.Vujity Tvrtko közelről nézheti Trump beiktatását
A tévés újságíró a Facebookján osztotta meg a követőivel a nagy hírt: magánszemélyként meghívást kapott Donald Trump amerikai elnök beiktatására. Vujity Tvrtko tavaly ősszel költözött az USA-ba.Obama sirató és Trump beiktatási buli is lesz pénteken Budapesten
A magyarokat is megérintették az amerikai események, Donald Trumpról pedig mindenkinek van véleménye. Ennek apropóján két buliba is elmehetünk péntek este: az egyik egy a hivatallba lépő amerikai elnök mellett, a másik pedig kvázi ellene. Reménykedjünk, hogy a tömegek nem fognak összecsapni.Nem, Trump a románokat sem hívta meg!
Miközben az ellenzéki sajtó azon pörög, hogy Orbán Viktort nem hívták meg Donald Trump beiktatási ünnepségére, egyes orgánumok arról számolnak be, bezzeg a román képviselőház elnöke, a szociáldemokrata párt vezetője és természetesen a román miniszterelnök is meghívót kapott. Úgy tűnik azonban, a román sajtóforrás inkább csak a vágyait közölte tényként, állításait maga a román Államelnöki Hivatal cáfolta meg.Ajánljuk még















